NAV: minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról, az előző évben 32 milliárd elvi keretből 14,5 milliárdot ajánlottak fel az adózók valamilyen célra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden.

Kis Péter András azt mondta, a legtöbb pénzt gyerekek és beteg emberek gyógyításával foglalkozó szervezetek, valamint állatmenhelyek kapják.

Az adó 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni. Az egyik egy százalékot civil szervezeteknek, a másikat valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani – ismertette.

Felhívta a figyelmet, nem minden civil szervezet jogosult az egy százalékra. A NAV honlapján elérhető az a mintegy harmincezer szervezet, amelyeket támogatni lehet.

A szóvivő kitért arra is, eddig kétmillió ember nézte meg az szja-tervezetét, közülük egymillióan el is fogadták azt. Az ügyfélkapus adatok alapján eddig hatszázezren adójuk 1+1 százalékáról is rendelkeztek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.