Nem adott nyugtát? Zéró tolerancia!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tisztességes piaci szereplők érdekeit kívánja megvédeni a kormány azzal, hogy a számlát, illetve nyugtát nem adók ellen az APEH szigorúbb szankciót, nulla toleranciát alkalmaz – jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A feketegazdaság aránya Magyarországon a GDP 17-18 százaléka, ami egy fejlett országban öt százalék körüli, tehát a ˝tartalék˝ 10 százalékra tehető – vázolta fel a tisztességtelen piaci magatartás elleni erőteljesebb fellépés hátterét Veres János. Hozzátette, hogy nem az államháztartás helyzete tette szükségessé a szankciók szigorítását, a tisztességes piaci szereplők és a lakosság érdekeit kívánja megvédeni a kormány.

˝A törvényi szabályozás általi határokat figyelembe véve szigorúbb szankciót fog alkalmazni az APEH azokkal szemben, akik nem adnak számlát illetve nyugtát˝ – mondta a pénzügyminiszter, kiegészítve azzal, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a kiszabható mulasztási bírság ez első esetben magánszemélyek esetén alkalmanként maximum 100 ezer forint, nem magánszemélyek esetén 200 ezer forint, de eddig nem a maximumot alkalmazta az APEH illetve a VPOP.

Az elmúlt hetekben végzett négynapos, 816 dunántúli ellenőrzés során 413 esetben került sor intézkedésre, ugyanakkor az átlagosan kiszabott bírság összege 24 ezer forint volt – jelezte Veres János. Hét esetben 12 napos, két esetben 30 napos üzletbezárásra került sor.

A pénzügyminiszter közölte: ha egy éven belül, vagy ennél is rövidebb időn belül másodszor is számla, illetve nyugta nélkül árusít egy magánszemély vagy vállalkozás, akkor a maximális mulasztási bírság mellett 12 napra bezárják az üzletet, harmadik alkalommal az üzletbezárás időtartama 30 nap, majd 60 nap.

˝A következő hetek nagy tömegeket megmozgató valamennyi eseményén jelen lesznek az adóhatóság és a pénzügyőrség ellenőrei, azaz az APEH és a VPOP fokozottan ellenőrzi a kötelező számla- és nyugtaadást˝ – jelezte Veres János.

A feketegazdaság visszaszorítása és a fogyasztók megkárosításának megakadályozása érdekében öt állami szervezet – az APEH, a VPOP, a Magyar Államkincstár, a KEHI, és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelet – ellenőrzési létszámát 2.372 fővel bővítik, az adóhatóság létszáma 2007-2008-ban 1.717 fővel emelkedik – mondta.

˝Ebben az évben a fokozott ellenőrzések nyomán 50 milliárd forint többletbevétellel számol a tárca˝ – felelte kérdésre a pénzügyminiszter. A többletbevételeket a későbbiekben vagy hasznos közösségi célokra, vagy a legális gazdaság szereplői által fizetett közterhek csökkentése érdekében használhatja fel a kormány – fejtette ki a pénzügyminiszter.

A kormány csak szavakban harcol a feketegazdaság ellen, intézkedéseivel azonban éppen annak malmára hajtja a vizet – reagált a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra hétfőn Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

A feketegazdaság visszaszorítása érdekében a mindenkori kormányzatnak három lépést kell tennie – tette hozzá a fideszes politikus. A magas adó- és járulékszint csökkentésére, az állami szférában a korrupció visszaszorítására, valamint a kis- és középvállalkozások vagy a gazdaság más szereplői előtt álló bürokratikus akadályok lebontására van ehhez szükség.

˝Érdemi, fogyasztóvédelmi kérdésekben tett lépésekről nem lehet akkor beszélni, amikor több mint 1800 embert bocsátanak el a fogyasztóvédelmi jogosítványokkal rendelkező szervezetektől˝ – fogalmazta meg Szijjártó Péter.

A Kereskedelmi Szövetség támogatja a lépést

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) egyetért és támogatja a feketekereskedelem visszaszorítását célzó kormányzati intézkedéseket, ugyanakkor javasolja egyebek mellett, hogy szigorítsák tovább a büntetéseket.

A szövetség hétfői közleménye szerint a nyugtaadás elmulasztásának hátterében az esetek többségében jövedelemeltitkolás, valamint az árubeszerzéshez előírt számlaadás, továbbá más szükséges okmányok, bizonylatok kibocsátásának elmulasztása áll. A feketegazdaság szerves eleme a számla-, nyugtaadás elmulasztása. A vásárlóknak kötelező nyugtaadás mellett ugyanakkor elengedhetetlennek tartja a vállalkozások közötti számlázási rend ellenőrzését is.

A szövetség megítélése szerint a jelenlegi jogszabályi rend alapjait tekintve megfelelő. Indokolt lehet ugyanakkor a visszatartó erejű hatósági fellépés érdekében az ismételt esetekben a büntetési lehetőségek további szigorítása. Elfogadhatatlannak tart ugyanakkor olyan megoldásokat, amikor ˝a vásárlónál ellenőrzik a nyugtaadást˝.

A szövetség javasolja azt is figyelembe venni, hogy a kisvállalkozások egy része számára elviselhetetlen a közterhek súlya, így belekényszerülnek a szürkegazdaság csatornáiba. Az adóterhek megfizetése alól nem mentesülhet senki, egy kedvezőbb adószint viszont többek számára teszi elviselhetővé az adózást – áll a közleményben.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.