Nem látta a bevallási tervezetet? Módosíthat még


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aki nem látta az szja bevallási tervezetét, a határidő lejárta is módosíthat rajta – igaz, csak önellenőrzéssel.


2017-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mindazon magánszemélyek számára készített adóbevallási tervezetet, akik nem egyéni vállalkozók, nem őstermelők, nem áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és nem kértek munkáltatói adómegállapítást – olvasható a NAV honlapján.

2017. május 22-én az elkészült adóbevallási terveztek a jogszabály erejénél fogva abban az esetben is bevallássá váltak, ha azt a magánszemély nem tekintette meg és nem hagyta jóvá, és a magánszemély önállóan nem teljesítette bevallási kötelezettségét – figyelmeztet az adóhatóság.

 

Azoknak a magánszemélyeknek, akik 2017. május 22. után tekintették meg adóbevallásukat akár az ügyfélkapun, akár az ügyfélszolgálaton, és annak tartalmával nem értenek egyet, már csak a bevallás önellenőrzésére van lehetőségük.

Önellenőrzésre a következőképpen van lehetőség:

Ügyfélkapuval rendelkező magánszemély esetében a https://eszja.nav.gov.hu oldalon történő belépést követően a bevallás önellenőrizhető.

Minden magánszemély adózónak lehetősége van a 16SZJA jelű nyomtatvány kitöltésével az önellenőrzést elvégezni, a főlapon az önellenőrzéssel érintett bevallás típusának jelölésével.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.