Nullás igazolás közbeszerzésekhez, maximált 13. havi nyugdíj


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hétfőn fogadta el a parlament a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat tartalmazó törvényjavaslatot is. A jogszabály módosítja a tb-törvényeket, de az adózás rendjét érintő változásokat is találhatunk benne.

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása tartalmazza, hogy a közbeszerzések nyertes vállalkozói csak akkor fizethetnek ki 200 ezer forintnál magasabb összeget az alvállalkozóiknak, ha azok bemutatnak egy 30 napnál nem régebbi igazolást arról, hogy nincs adótartozásuk. Nem kell igazolást csatolni, ha a vállalkozó bejelentkezik a köztartozásmentes adózói adatbázisba, amit az adóhatóság havonta frissít. Az adatbázis 2009. februárjától működik majd, és elektronikusan lehet bejelentkezni.

A nyugdíjtörvény a jövő évre 80 ezer forintban maximálja a 13. havi nyugdíjat, de csak azok kaphatják, akik betöltötték a 62. életévüket. A módosítás kimondja, hogy 2010-től az éves költségvetésben szerepel majd a 13. havi nyugdíj maximális összege.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény úgy változik, hogy egységesül a 3 százalékos munkaadói és az 1,5 százalékos munkavállalói járulék alapja. A korábbi felsorolást az első esetben a társadalombiztosítási, míg a másodikban az egészségbiztosítási járulékalap váltja fel.

A tb-törvény módosításával növekszik a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók egészségügyi szolgáltatási járuléka. Az eddig havi 4350 (napi 145) forint, havi 4500 illetve napi 150 forintra emelkedik.

Forrás: jogiforum.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.