Nyári szünetre küldik az adót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sok gyerek legkevésbé sem várja az iskolakezdést Amerikában, és most már a szülők is így vannak vele. Ugyan még mindig kérdéses, hogy ki vizsgázzon a gyerekekre, de a legújabb hírek szerint már legalább az iskolaszerek nem lesznek olyan drágák. Ugyanis idén vezetik be az ÁFA nyári szünetét.

Nagy népszerűségnek örvend a szülők körében az a kezdeményezés, miszerint 14 államban adó-nyáriszünetet hirdettek. Az akciónak az iskolakezdés miatt nagyon örülnek a szülők, mivel így jelentős összegeket takaríthatnak meg. Mind a 14 állam kiadta, hogy milyen időszakban, és milyen termékekre vonatkozik az adó-nyáriszünet.

Leginkább az olyan termékekre helyezték a hangsúlyt, ami fontos az iskolakezdéshez, illetve azokra, amelyet nem biztos, hogy mindenki megvenne az eredeti áron. Ezek például a ruházati cikkek, különböző írószerek, sportszerek, valamint a számítógépek is.

A kereskedők is örülnek a kezdeményezésnek, mivel az alacsonyabb áraknak köszönhetően lényegesen magasabb bevételre számítanak, mint a korábbi évek iskolakezdései előtt, habár nekik a helyi adókat továbbra is meg kell fizetniük.

Ezzel a számukra nem túl nagy kiesést jelentő intézkedéssel az államok jelentősen felpörgethetik a kiskereskedők életét, mivel többletfogyasztásra számít mindenki. A szülők pedig örülnek, mivel így talán nem fog annyira sokba kerülni a gyerekek iskolába küldése.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.