Nyílt lapokkal játszik a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A versenyhivatal közzétette a fogyasztói ügyekben alkalmazandó büntetés szempontjait: a bírság alapját az adott reklámkampány költségei adják – írja a Világgazdaság.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) konkrét jogesetekre utalva mutatja be a bírságolás „lépcsőit”, és azt is, hogy nem önkényes megfontolásokból emelkedtek a büntetések. A bírság alapját az adott reklámkampány költségei adják, amelyek manapság nemegyszer több százmilliós tételek.

A kiindulóponthoz képest mérlegelik egyebek közt a tájékoztatás intenzitását, tartalmát, a jogsértés hatását. Súlyosbító körülmény, ha a magatartás bizalmi áruval kapcsolatos, például pénzügyi szolgáltatás, vagy egészségügyi problémákkal küszködő fogyasztóknak szánt termékekre vonatkozik.

A közleménytervezet az elmúlt 15 év tapasztalatain, de még inkább az utóbbi időszak versenytanácsi gyakorlatán alapul. Nem kötelező erejű, de alkalmas a kiszámíthatóság és a jogbiztonság fokozására azáltal, hogy a vállalkozások tudhatják, mi vár rájuk, ha jogsértő módon próbálják megnyerni a fogyasztókat.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.