Olcsóbb lesz a törökországi nyaralás?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Törökországban a mostani 18 százalékról 8 százalékosra csökkenne az áfa az idegenforgalmi, azaz a szállodai és éttermi szolgáltatásoknál és egyes – nem alapvető – élelmiszerek esetében is, jövőre.

A Nemzetközi Valutaalap, mellyel 10 milliárd dolláros hitelmegállapodása van Törökországnak, a jelentések szerint ellenezné a lépést, elemzők szerint azonban a közelgő, július végén esedékes törökországi általános választások kapcsán határozott a kormányzat a tervezett adómérséklési lépésekről, melyek közül néhány élelmiszerre már ebben az évben érvényesítenék a csökkentést. Egy török kormányzati illetékes szerint az áfacsökkentés nem okozna érdemi adóbevétel-csökkentést, az idei évre semmiképp sem. A török pénzügyminiszter szerint az idegenforgalom versenyképességének fenntartása az áfa tervezett csökkentésének fő indoka.

Forrás: PrivátBankár



Kapcsolódó cikkek

2022. június 28.

Adóemeléseket jelentettek be Romániában

Nicolae Ciuca román miniszterelnök hétfőn több adóemelési intézkedést jelentett be, miután az általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) határozott a koalíciós javaslatokról.

2022. június 28.

Mit kell tudni az extraprofit adóról, azaz az extraadókról?

A Kormány szinte azonnali, 2022.07.01-i hatállyal több gazdasági szektor szereplőjére többletadó vagy pótadó fizetését rótta ki, melyet az alapul szolgáló kormányrendelet (az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Kormányrendelet, a továbbiakban: „KR”) „extraprofit adó”-ként aposztrofál.