Önadózó? Nem árt, ha számol
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) azt javasolja az önadózóknak, hogy alaposan számolják át adóbevallásukat, ha adójóváírást érvényesítenek – mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője.
Vannak olyan adózók, akiknek az elmúlt évben havonta változó volt a keresete, és mivel egy adóévben összevontan adózunk, az adójóváírás tekintetében 20-30 ezer forintos különbség is lehet a munkáltatótól kapott adóigazolás és a ténylegesen járó összeg között – közölte az MDF-es politikus.
Pettkó András azt mondta: aki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján található szoftverrel tölti ki bevallását, azt tapasztalhatja, hogy az adójóváírás összege sokszor nem egyezik a munkáltató által kiadott jövedelemigazoláson szereplő összeggel. Hozzátette: ˝a ravasz APEH-szoftver˝ azonnal hibát jelez, ha az általa felajánlott adójóváírásnál magasabb összeget akar az adózó a megadott mezőbe írni, viszont szépen elfogadja a felajánlottnál kisebb számot. Megjegyezte: a honlapról letölthető, 06M30/A számú nyomtatvány kitöltésekor hibásan jelenik meg az igénybe vehető adójóváírás maximális összege.
Pettkó András hozzátette: a MDF azt javasolja mindenkinek, hogy alaposan számolja át adóbevallását.
Forrás: PrivátBankár