Óriásira halmozódott a hiány augusztusban Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyolcadik havi 96 milliárdos deficittel együtt az idén az államháztartás központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot, szemben a tavalyi 510 milliárddal, és a Pénzügyminisztérium várakozási szerint az év végére akár 9 százalékos mértékű is lehet. A tárca szerint az adókedvezmények éreztetik a hatásukat.

Az előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 1873,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 2,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 385,9 milliárd forintos hiányt értek el.

A héthavi 2165 milliárd forint után 96,3 milliárd forint az augusztusi deficit a július havi 328 milliárd után. Tavaly augusztusban 158 milliárd forint, az első nyolc hónapban 510,7 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya.

A központi alrendszer bevételeinél megfigyelhető, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a járvánnyal kapcsolatosan bevezetett adókedvezmények már több hónapja éreztetik a hatásukat. Az általános forgalmi adó esetében augusztus végéig a teljesülés az éves előirányzat 56,6 százaléka, míg a személyi jövedelemadó esetében az éves előirányzat 63,2 százaléka. A szociális hozzájárulási adó és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok esetében pedig összességében az éves előirányzat 62,4 százaléka teljesült az év első nyolc hónapjában.

2020 augusztusában közel 283 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezett a költségvetésbe, így a 2020. évi nyolchavi bevétel összesen 772,4 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor 2020. augusztus végéig az uniós kiadások meghaladták az 1374 milliárd forintot.

Az év első nyolc hónapjában 553 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a hazai kiadások közül 2020. augusztus végéig kiemelhetők a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra (150,6 milliárd forint) s a kiemelt közúti projektekre (140,0 milliárd forint) fordított források. Fontos kiadásként jelentkezik a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból (122,2 milliárd forint), a közúthálózat fenntartására és működtetésére (75,0 milliárd forint) kiadott források, továbbá a Falusi Útalapból (57,0 milliárd forint), a közúthálózat felújítására (37,4 milliárd forint), a Modern Városok Program céljaira (33,6 milliárd forint) kifizetett összegek. Az iskolakezdés megkönnyítése érdekében a családi támogatások szeptemberben esedékes összegét is (az augusztusi összeg mellett) augusztusban kapták meg az érintett családok, mintegy 32,1 milliárd forint összegben.

A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány – hasonlóan az európai országok átlagához – a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet – derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. november 4.

A GKI szerint jövőre markánsan lassul a gazdaság

A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő.