Összezavarodtak az adózók – mik az okok?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Teljesen összezavarodtak az adózók, januárban olyan adókat is befizettek, amelyeket egyáltalán nem kellett volna.

A társas vállalkozások egy része már januárban adóelőleget fizetett a 2007-es évre, holott ilyen kötelezettségük nem volt. Az adófeltöltési kötelezettségnek ugyanis csak minden év decemberében kell eleget tenniük. De nemcsak a vállalkozások, hanem a magánszemélyek is biztosra akartak menni, a rájuk kivetett különadóból is befolyt 27 millió forint, holott nekik sem kellett volna még fizetniük. Félmilliárd forint többletbevételt hoztak továbbá a büdzsének azok a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások, amelyek az ez évtől egyébként megszűnő különadó jogcímre fizettek januárban – a tárca szerint azonban ezek késedelmes fizetések, tehát korábbi időszakokhoz köthetők. Ezzel együtt a pénz egy részét valószínűleg vissza kell majd utalni az adózóknak.

Érdekesen alakultak az áfabefizetések is. A nettó, 207,3 milliárdos bevétel 34 milliárddal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, miközben a bruttó áfabefizetéseknél még 29 milliárdos többlet mutatkozott a bázishoz képest. A különbséget a megugró adó-visszautalások adják ki: a PM szerint 2006 januárjához képest megduplázódott az adózóknak kiutalt összeg (134,6 milliárd forint).

A tárca ezt úgy kommentálta kérdésünkre, hogy az APEH jól végzi a dolgát, mi viszont élünk a gyanúval, hogy – a korábbi években folytatott gyakorlatot megismételve – a decemberi bevételek feltornászása érdekében tartották vissza az áfát. Feltételezésünk szerint 40–50 milliárd forinttal is javíthatták így az előző év végi egyenleget. A piaci bizalom szempontjából ugyanis létfontosságú volt, hogy fillérre teljesüljön az a hiányterv, amit a sokszori módosítás után, az őszinteség jegyében végül meghatározott a kormány. Mindamellett az előző öt évben most december–januárban ment ki a legnagyobb összeg (300 milliárd forint) az adózókhoz

Összességében jobban alakult januárban az államháztartás gazdálkodása, mint azt prognosztizálta a tárca, ezért a korábban tervezettnél alacsonyabbra lőtték be az negyedéves deficitet. Az éves tervet azonban nem módosítják: ezzel kapcsolatban Tátrai Miklós államtitkár azt mondta lapunknak, hogy a szerdán megjelent, a vártnál magasabb januári inflációs és a vártnál mérsékeltebb negyedik negyedéves GDP-adatok nem indokolják a tervek felülvizsgálatát. Az 5,6 százalékos maginfláció és az adóváltozások hatásától megtisztított, 6,6 százalékos mutató inkább kedvező jelnek tekinthető – értékelte az államtitkár.

A PM továbbra is abból indul ki, hogy 2008-tól bevezetik Magyarországon az ingatlanadót – ismételte meg a kormány álláspontját tegnap a tárca. A cél az, hogy az ingatlanadó bevezetése ne eredményezze az adóterhek növekedését, azaz más adónemeknél meg kell találni az ellentételezést. Amint arról bő két hete elsőként beszámolt lapunk, a koalíciós pártok között véleménykülönbség van abban, hogy milyen más adóváltozások kísérjék az ingatlanadó bevezetését.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Szakértői vélemény az adóeljárásban

Lengyelországban vásárolt, Ukrajnában forgalomba helyezett busz póttartályában talált komoly mennyiségű gázolajról szóló érdekes jogesetet ismertetünk. Előtte elmondjuk, mit kell tudni a szakértői véleményről az adóeljárásban.

2024. május 29.

Árfolyam az áfában (XVII. rész)

A cikksorozat soron következő része a gyűjtőszámla kiállítása, valamint az alanyi adómentesség, illetve a pénzforgalmi elszámolás alkalmazása esetén irányadó árfolyam-előírásokkal foglalkozik.