Parragh az önkormányzati adóbevételek drasztikus csökkentésével mentené a cégeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az iparűzési adó elengedésére és az önkormányzati hatáskörbe tartozó többi adónem befagyasztására tesz javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László.

A kamara elnöke kiemelte: a könnyítés a teljes kis- és középvállalkozói szektorra érvényes lenne 2020-ra és 2021-re egyaránt – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Nem az adónem felfüggesztését, hanem a kötelezettség teljes elengedését javasolják a kormánynak. A 2020-ban már befizetett feltöltési kötelezettségekre is vonatkozik a javaslat, így ezek „lelakhatóvá” válnának a jövőben, mivel nem társul majd hozzájuk adófizetési kötelezettség.

Javasolják emellett a kormánynak a további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását.Idetartozik egyebek mellett az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, az építményadó, valamint a kommunális adó. Javaslatuk célja, hogy az iparűzési adóból származó bevétel kiesését az önkormányzatok ne az egyéb adónemek emelésével pótolják, ezzel is garantálva, hogy valóban mérséklődjenek a kkv-k terhei – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2020. augusztus 29.

Parragh László átalakítaná az iparűzési adó rendszerét

A kamarai elnök a helyi iparűzési adót regionális bevételi forrássá változtatná. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara tisztújító közgyűlésén Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára és  Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára is beszélt.