Parragh László a minimálbérhez igazítaná a katát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szeretné, ha már nyáron szavazna erről a parlament – derül ki a Magyar Nemzetből.

A kamara azt javasolta, hogy a fizetendő adót valamilyen megoldás szerint a minimálbérhez igazítsák. Nőne ugyan a közteher összege, azonban 18 millió forintra emelkedne a most 12 milliós éves összeghatár, és nagyobb lenne az érintett vállalkozókat megillető társadalombiztosítási ellátás is.

Parragh László úgy véli, hogy ha a jelenlegi helyzet fennmaradna, elveszne a kata létét igazoló társadalmi érdek, konszenzus és a közterheket továbbra is a többi vállalkozás és munkavállaló fizetné meg.

A kamara elnöke gyors jogalkotásban bízik: az átalakítások jellege miatt új szabályrendszer kialakítása indokolt, minden bizonnyal így lenne leginkább átlátható a helyzet. A kamara azt tartaná a legjobbnak, ha a nyáron már szavazna a törvényhozás a kérdésről, és januárban lépnének életbe az új rendelkezések.

(Adó Online, Magyar Nemzet)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.