Pénteken végre beteljesíti a kormány a régóta várt ígéretét?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Napi Gazdaság információi szerint pénteken jelenti be a kormány a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) felállítását.A hónapok óta várt szervezet felállását, működési koncepciójának véglegesítését az nehezítette, hogy az eszközkezelővel kapcsolatos hatáskörök és feladatok megoszlottak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) között.

A Napi Gazdaság információi szerint pénteken jelenti be a kormány a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) felállítását. Úgy tudjuk, nem történt nagy változás az elmúlt napokban, így az eszközkezelő továbbra is arra a kétmilliárd forintra számíthat, amelyet az idei költségvetési törvény Miniszterelnökség fejezetének terhére e célra átcsoportosítanak. Mindez − a szükséges szervezeti és infrastrukturális háttér biztosítása után − maximum néhány száz lakás megvásárlását teszi majd lehetővé. Mint ismert, a kormány 2014-ig maximum 5000 olyan lakást venne át előre meghatározott értéken a bankoktól, amelynek adósa már hónapok óta nem képes fizetni a törlesztőrészletet.

Lapunk úgy tudja, a hónapok óta várt szervezet felállását, működési koncepciójának véglegesítését az nehezítette, hogy az eszközkezelővel kapcsolatos hatáskörök és feladatok megoszlottak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) között. Az elmúlt hetekben ugyanakkor az ellentmondások elsimultak, az NFM csapata a területtel foglalkozó NGM-es munkatársakkal erősödött, s így megszűnt a másik félre várás.

A várhatóan kevés embernek segítséget nyújtó Nemzeti Eszközkezelő Társaság mellett sok bajbajutottnak segíthetnek az alternatív megoldások. Augusztus elején az OTP jelentette be, hogy saját eszközkezelőt indít. Bár Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója az Origónak ezt cáfolta, és azt mondta, pusztán ingatlanközvetítői üzletág indításában gondolkodnak, sokan úgy vélik, hogy a bank ennél azért messzebbre tekinthet e területen az ősszel, amikor vélhetően zászlót bont az OTP új üzletága.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.