Postán érkeznek az SZJA tervezetek | NAV-Figyelő 17. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azoknak, akik postai úton kérték, illetve azoknak, akiknek nincs online hozzáférésük (KAÜ-azonosító), azonban tervezetük ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz, május 2-áig küldi meg a NAV az általa tervezetként előkészített bevallást.

  1. Érkeznek a postai úton kért bevallástervezetek

A levél általánosságban tartalmaz egy rövid tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (22EGYSZA) és az annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot.

Kiegészítő nyilatkozatot is kapnak a küldemény részeként azok, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót tartalmaz és nincs KAÜ-azonosítójuk.

Akik egyetértenek a tervezettel, azoknak nem kell módosítaniuk annak tartalmát, a visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén pedig elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeni, melyben kiválasztható, hogy a visszaigényelhető összeget a hatóság postai úton vagy átutalással juttassa el. Az összeg kiutalása a beérkezéstől számított 30 napon belül megtörténik.

Ha befizetendő adót tartalmaz a tervezet, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés.

Szintén feltüntethető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni, ha több pénztárnak is tagja volt.

Aki egyetért a tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot sem kapott, nem kell tennie semmit – egyéni vállalkozók, őstermelők és áfás magánszemélyek kivételével – a tervezetből automatikusan bevallás lesz.

Azoknak viszont, akik nem értenek egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 22SZJA (2253) bevallást kell benyújtaniuk 2023. május 22-éig.

A mezőgazdasági őstermelők nyilatkozhatnak arról, hogy az e tevékenységből származó bevételük nem haladta meg az 1 200 000 forintot. Kiegészítő nyilatkozat csak akkor tehető, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani.

Az SZJA 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 22-éig.

  1. Egyszerűbb lehet a hitelkérelem benyújtása – keresetkimutatás

A NAV által kiállított online keresetkimutatás megkönnyítheti a személyes ügyintézés nélküli hitelkérelmezést. A NAV Ügyfélportáljáról azonosítás követően igényelhető keresetkimutatás, amely NAV szervezeti aláírással hitelesített pdf-ként is letölthető, illetve elektronikus állományként közvetlenül továbbítható a pénzintézeteknek is (amelyeknél erre lehetőség van).

A kimutatás hitelesen tanúsítja a lekérdező munkáltatója, kifizetője által bevallott jövedelem- és járulékadatokat 12 hónapra visszamenőleg.

Az igénylés néhány percet vesz igénybe, az Ügyfélportálon pedig azonnal elérhetővé válik a keresetkimutatás, amely letölthető, illetve továbbítható is.

A fentieken túl a NAV-figyelőben IDE kattintva részletesen olvashat az eheti adótraffipax helyszínekről és a turizmusfejlesztési hozzájárulásról is. A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2022. december 6.

A 2023. évi adóváltozások főbb irányai – NAV-Figyelő 48. hét

Megjelent az Adóvilág új száma – fókuszban a 2023. évi adóváltozások. A NAV saját hivatalos lapjának legújabb számában a bárki számára elérhető cikk a jövő évtől hatályos adóváltozásokat veszi szemle alá, amelyek az adminisztráció egyszerűsítésére, az európai uniós jogharmonizációra, illetve a gazdaság fehérítésére irányulnak.
2023. március 6.

Ellenőrzési terv 2023 és az év első adózási kérdései | NAV-Figyelő 9. hét

Az idei év első adózási kérdései kerülnek górcső alá a Pénzügyminisztériumi és NAV válaszokkal: fejlesztés alatt álló vállalkozás tulajdonában lévő ingatlan és az illeték; emelt összegű családi kedvezmény a tartós beteg/súlyosan fogyatékos gyermek után a 18. életév betöltését követően. A NAV-figyelőből megtudhatjuk azt is, hogy a NAV milyen adatelemzéseket végez, hogyan használja a google helyadatokat, fotókat és hol lehet ellenőrzésekre számítni. Az adózási híreket az Accace Hungary adómenedzsere állította össze.