Regisztrációs adót vezet be Szlovákia


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elektromos és hibrid meghajtású autók kivételével minden személygépkocsira vonatkozhat az új regisztrációs adó, amelynek bevezetését 2013-tól tervezi a szlovák kormány – írta a Hospodárské Noviny gazdasági napilap.


A regisztrációs adó a gépkocsik teljesítményének függvényében emelkedne, összege tíz euró körüli összegtől néhányszáz – korábbi közlés szerint 1500 – euróig terjedne. Az adó egyszeri, az autó első szlovákiai regisztrációjakor fizetendő, környezetvédelmi elveket figyelembe vevő illeték lesz.

A regisztrációs adó megközelítőleg 75 ezer gépkocsit érint majd évente, átlagban ennyi autó új regisztrációjára kerítenek ugyanis sort tulajdonosaik minden évben Szlovákiában. A regisztrációs adó valamilyen formáját az uniós tagországok több mint fele alkalmazza.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.