Számlaváltozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Módosultak a számlanyomtatványok nyomdai előállításával, forgalmazásával, valamint az elektronikus számlázással kapcsolatos előírások.

Az új áfatörvény szerint, ha a felek az elektronikus úton kibocsátott számlát elektronikus adatcsererendszerben (EDI) elektronikus adatként kívánják létrehozni és továbbítani, kötelesek az EDI alkalmazására és használatára előzetesen írásos megállapodást kötni. A megállapodás megkötésével kapcsolatos kötelezettség a 46/2007. (XII. 29.) PM rendelet mellékletében szereplő mintaszerződés alkalmazásával is teljesíthető. A jogszabály rögzíti az úgynevezett kiegészítő összesítő jelentés részletes tartalmát is, amelyet legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap huszadik napjáig kell megküldeni a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének.

47/2007. (XII. 29.) PM rendelet módosította a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet szabályait. A módosítás a számlanyomtatványok nyomdai előállításának és forgalmazásának a kérdéskörét, a szigorú számadás alá vonás szabályait érintette. Eddig is ismert volt már, hogy kizárólag olyan számlanyomtatvány hozható forgalomba, amely az adóhatóság által kijelölt sorszámtartományba illeszkedik. Az új szabályok közül kiemelendő, hogy az APEH a kijelölt sorszámtartományokat a jövőben időszakos rendszerességgel – nyomtatvány-előállítónkénti és nyomtatványfajtánkénti bontásban – köteles a honlapján közzétenni.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.