Szijjártó: a magyar gazdaságtörténet legnagyobb adócsökkentése valósul meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar gazdaságtörténet legnagyobb adócsökkentése valósul meg 2022 elején – közölte pénteken a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a MetMax Europe Zrt. fémmegmunkáló vállalat töltéstavai gyárának megnyitóján arról számolt be, hogy míg 2010-ben egy közepes méretű cég vállalati adóterhei 54,5 százalékot tettek ki, a hamarosan életbe lépő intézkedések nyomán ezek már 33 százalék alatt lesznek.

Kiemelte, hogy a munkáltatói adóterhek 4 százalékkal csökkennek, a 25 év alattiaknak nem kell majd személyi jövedelemadót (szja) fizetniük, illetve kétmillió, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett szja-t.

A MetMax Europe Zrt. nagy nemzetközi vállalatok beszállítója, termékei egyebek mellett vasúti futómű- és fékberendezések, szivattyúk alkatrészeiként kerülnek beépítésre. Az állam 1,7 milliárd forinttal támogatta az 5,1 milliárd forintos beruházást, amelynek nyomán ötven új munkahely jön létre.

Beszédében Szijjártó Péter aláhúzta: a magyar gazdaság erejét mutatja, hogy mára a vidéki, közepes méretű, hazai tulajdonban lévő cégek képessé váltak arra, hogy fejlett technológiai színvonalat képviselő ágazatokban is kilépjenek a világpiacra.
Ennek kapcsán rámutatott, hogy Magyarország a tizedik legnyitottabb gazdaság a világon: az export és a bruttó hazai termék (GDP) egymáshoz viszonyított aránya 83 százalék. Ezért szerinte különösen fontosak a kivitelre termelő cégek a magyar gazdaságban.

A miniszter ezt követően hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben kizárólag az oltások jelentenek védelmet, semmilyen lezárás vagy korlátozás nem jelent megoldást. Mint mondta, Magyarország vezető pozícióban van Európában a harmadik oltást felvettek arányát illetően, és nemrég megérkezett az első, kiskorúak immunizálására szolgáló vakcinaszállítmány is.

„Még több beoltott, még nagyobb biztonság” – fogalmazott. Majd hozzátette, hogy a sikeres oltási kampány nyomán Magyarország a többi európai országnál másfél hónappal korábban tudta újranyitni a gazdaságát, és így annak teljesítménye már a nyáron el tudta érni a járvány előtti szintet. Szerinte ez a világgazdaság vonatkozásában csak a jövő év végére fog megvalósulni.

„Míg 2008-2009-ben öt év kellett ahhoz, hogy visszataláljon a válság előtti pályájára a gazdaság, most elég volt másfél” – húzta alá Szijjártó Péter.

Végezetül pedig a beruházással összefüggésben kiemelte, hogy a magyar fémipar teljesítménye az idei év első tíz hónapjában 37 százalékkal nőtt, így termelési értéke megközelítette a 3000 milliárd forintot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek