Tállai: illetékmentes lehet a testvérek közötti vagyonmozgás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek kifejtette: több tízezer embernek kedvezhet az új szabály, az érintetteknél pedig évente négymilliárd forint maradhat, ezzel tovább csökkennek a családok terhei.

Emlékeztetett, hogy egy 2010-es szabályváltozás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára. Egy későbbi módosítás pedig a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjesztette. Az illetéket azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem kell megfizetni – részletezte az államtitkár. Hozzátette, hogy az eddigi kedvezményes szabályok évente nagyjából negyvenmilliárd forintot hagynak a családoknál.

A legfontosabb részletszabály kimondja, hogy az illetékpasszus értelmében azok számítanak testvérnek, akiknek legalább egy közös szülője van. A mentesség az örökbe fogadott gyermekeknél is ezzel a megkötéssel érvényesülne – írta a Magyar Nemzet.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.