Tállai: több száz milliót hagyhatott a családoknál a legújabb illetékszabály


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány hónap alatt akár több száz millió forintot is a családoknál hagyhatott a július óta élő legújabb illetékszabály – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A hétfői lapszámban megjelent cikkben Tállai András emlékeztetett rá, hogy nyár óta a testvérek közötti vagyonmozgások után sem ajándékozási, sem öröklési illetéket nem kell fizetni.

„Akadnak az életben olyan fontos, különleges esetek, amelyekbe az államnak nem szabad beavatkoznia, amikor nincs helye adó- vagy illetékfizetési kötelezettség előírásának. A családi vagyon felosztása tipikusan ilyen” – vélekedett. Egy-egy esztendőben több tízezer családnak jelenthet pénzt a júliusi változás – jegyezte meg az államtitkár. Közölte: a jogszabály értelmében azok számítanak testvéreknek, akiknek legalább egy közös szülőjük vagy örökbefogadójuk van.

illetékTállai András felidézte, hogy nem ez az első olyan illetékszabály-módosítás, amely a családi vagyon köztehermentes továbbadását segíti. Egy 2010-es változtatás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára.

Két évvel később úgy határozott a törvényhozás, hogy a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjeszti. Az illeték azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem jön szóba.

Az eddigi kedvezményes rendelkezések évente nagyjából 40 milliárd forintot hagynak a családoknál – mondta az államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.