Tavaly 565,2 milliárd forintról mondott le az állam


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly összesen 565,2 milliárd forint adókedvezményt adott az állam, miközben az államháztartás hiánya 598,6 milliárd forint volt – írja az adókedvezményeket részletező cikkében a Napi Online.


A legtöbb adókedvezményt az szja-ból kapták a polgárok: a 2012-es büdzsé zárszámadásának adatai szerint 184,2 milliárd forint bevételről mondott le az állam.

Arányaiban a legtöbb kedvezményt a pénzügyi szervezetek különadójából kaptak a bankok: a tervezett 187 milliárd helyett 84,9 milliárdot fizettek, vagyis 102,2 milliárd forintról adókedvezmény formájában lemondott az állam. A kedvezmény azonban csak látszólagos: a bankok a devizahitelek elengedéséből származó veszteségüket írhatták le az adóból, vagyis adózás helyett veszteséget vállaltak. 

Összegszerűen és arányaiban is jelentős adóbevételektől esik el az állam társasági adó esetében: a 2012-es adóbevételek 342,3 milliárd forintra rúgtak, emellett 141,8 milliárd forintnyi kedvezményt vettek igénybe a cégek. A legnagyobb tétel ezen belül a cégek fejlesztési adókedvezménye, rögtön ezt követi a látványcsapat-sportágak adókedvezménye – olvasható a Napi Online-ban.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

További adatokat és elemzést az adókedvezményekről itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]