Több, látszólag feddhetetlen vállalkozó bukott már le


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint ezer emberre lesz még szükség jövőre az APEH-nek, hogy az elvárt adót pótló adótörvénnyel kapcsolatos munkát ellássa – mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Szikora János, az APEH elnöke.

Állítása szerint a létszámbővítésre a kormánytól ígéretet kaptak. Közben már 11 ezer vagyonosodási vizsgálatnál jár az APEH: gyakran a kapcsolati körök feltérképezésével olyanokhoz is eljutnak, akiknek nincs jelentős vagyonuk. Az eddigi vizsgálatokból – becslések szerint már csaknem 23 milliárdos bevétel várható.

Több, látszólag feddhetetlen vállalkozó bukott már le – mondta a szakember. Hozzátette: van átfedés a vállalkozók és bűnözők között, ezzel kapcsolatban a társszervektől is segítséget kapnak. Az elnök feltételezi – a nagy ellenőrzés miatt – hogy közéleti személyek is buktak már le, ezzel kapcsolatban azonban konkrétumokról nincs tudomása.

Forrás: Hírszerző


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.