Több pénz a papoknak és a civileknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány benyújtotta a parlamenthez azt a törvénymódosítást, amely számos ponton újraírná az szja 1+1 százalékáról rendelkező nyilatozat szabályait, a pénz felhasználását. A jövőben a kedvezményezettek nem használhatnák fel az apanázst közadósságaik törlesztésére.

Jövőre már nem kell bajlódnunk azzal, hogy amikor a személyi jövedelemadónk 1-1 százalékát felajánljuk valamelyik civil szervezetnek, illetve az egyik egyháznak vagy kiemelt előirányzatnak, akkor a rendelkező nyilatkozatot borítékba tegyük, a borítékra ráírjuk adóazonosító jelünket és aláírásunkat is odabiggyesszük a borítékra. Januártól ugyanis megszűnik a borítékos rendszer: ezentúl az adóbevallási nyomtatvány része lesz a rendelkező nyilatkozat.

Csupán annyi dolgunk lesz, hogy – mint az adóbevallás többi lapjának kitöltésekor – a fejlécen megadjuk nevünket és adóazonosító jelünket (vagy adószámunkat), majd az eddigihez hasonlóan a rendelkező nyilatkozatot kitöltjük. A két rész perforáció mentén elválasztható lesz egymástól. Amikor az APEH megkapja az adóbevallásunkat és annak egyik lapjaként az adónk 1+1 százalékát célba juttató nyilatkozatot, akkor ez utóbbit egész egyszerűen leválasztja a személyes adatainkat tartalmazó részről és intézi az összeg eljuttatását a kedvezményezettnek.

Az igazat megvallva, egészen pontosan nem szűnik meg a borítékos rendszer, csak jelentősen visszaszorul. Néhány esetben továbbra is használni kell a borítékot. Akkor lesz ez megkerülhetetlen, ha az illető nem az adóbevallásának részeként juttatja el az adóhatósághoz a nyilatkozatot, hanem attól elkülönülten viszi be személyesen az illetékes APEH-igazgatóságra vagy küldi el postán. Akkor is borítékba kell helyezni a rendelkező papírt, ha a magánszemély a munkáltatóját kéri meg az adóbevallás elkészítésével, ekkor pedig a munkahelyről küldik el kis borítékban az 1+1 százalékos cetlit az adóhivatalhoz. És akkor is borítékolhatunk, ha adóhatósági adómegállapítást kérünk – bár ettől azért olyan nagyon nem kell [1]tartanunk.

Forrás: Index


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.