Többen kaphatnak lakáshitel-támogatást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyi lízingszerződés nem tekinthető hitelszerződésnek, így továbbra sem lesz lehetséges a törlesztéshez adómentes támogatást nyújtani. Legalábbis még a jelenlegi törvénymódosító javaslat szerint sem.


2014. június 12.-én képviselői indítvány került beterjesztésre, amely számos adótörvényt módosítása között egyben érinti az adómentesen adható munkáltatói lakástámogatás, illetve hiteltörlesztés idén immár többször változtatott szabályozását is.

Jó hír, hogy a jogalkotó ismét a jogok és lehetőségek kiterjesztésével kíván élni, azaz újabb csoportok számára adná meg e kedvezményes lakáshitel támogatás lehetőségét:

Míg korábban csak a hitelintézetek által nyújtott lakáscélú hitelek, illetve munkáltatói kölcsönök esetén volt lehetőség e kedvezményre, a javaslat szerint immár adómentes lesz a pénzügyi vállalkozások által nyújtott lakáscélú hitelek törlesztésének támogatása is. Érdemes talán röviden elidőzni, hogy mely intézmények tartoznak a hitelintézetek és mely intézmények a pénzügyi vállalkozások körébe.

Számvitel nagy kézikönyve csomag

A csomagban lévő kiadványok:

1. A számvitel nagy kézikönyve 2014
2. Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek
3. Adó határidőnapló

Most három kiadványt kap egy áráért! Bővebb információ és megrendelés itt!

A jogszabály szerint hitelintézetnek minősülnek a bankok, a szakosított hitelintézetek, valamint a részvénytársasági formában, vagy szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézetek. Ez alapján eddig is élni lehetett például takarék, vagy hitelszövetkezet, továbbá lakástakarék pénztár által nyújtott lakáscélú hitel esetén is e kedvezménnyel.

A pénzügyi vállalkozások köre a jogszabályokban nincs tételesen felsorolva. Itt csak pár példát szeretnék hozni: ilyenek lehetnek a faktoring cégek, vagy a lízing cégek is. Ez utóbbi esetben fontos azonban kiemelni, hogy a jogalkotó – talán szándéka ellenére is – továbbra is fenntart egy korlátot: csak hitelszerződés estén él a rendelkezés. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi lízingszerződés nem tekinthető hitelszerződésnek, így az ún. lakáslízing konstrukciók esetén a lízingdíj finanszírozására ez a konstrukció nem lesz alkalmas.

Másik fontos módosítás, hogy immár lehetőség lesz a törlesztés támogatására akkor is, ha a hitellel érintett lakás már nincs a törlesztő tulajdonában (haszonélvezetében), de hitel még mindig él. Ilyenkor is igazolni kell tudni azonban a méltányolható lakásigénynek való megfelelőséget, melynek több formája is meghatározásra kerül.

Végül egy az egyéni vállalkozásokat érintő kedvező módosítás, hogy immár ők is el fogják tudni számolni költségként a lakáscélú munkáltatói támogatás összegét.

A beterjesztett törvényjavaslat indoklása szerint a magánszemélyeket kedvezően érintő változásokat már 2014. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal lehet majd alkalmazni.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary Adóüzletág vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.