Top 100 a dél-alföldi régió vállalkozásairól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A dél-alföldi régió nettó árbevétel alapján legnagyobb száz vállalkozását és a három megye – Bács-Kiskun, Békés, valamint Csongrád – gazdaságát bemutató kiadvány jelenik meg az ősszel – jelentette be Tamásné Czinege Csilla, az adóhatóság regionális vezetője hétfőn Szegeden.

Az adóhatóságnak nemcsak az a feladata, hogy ellenőrzésekkel és végrehajtási tevékenységgel biztosítsa a költségvetés bevételeit, hanem az is, hogy a gazdaság élénkítésében szerepet játsszon, ennek egy eszköze lehet a Top 100-as kiadvány – mondta a szakember azt megelőzően, hogy aláírták a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága között létrejött együttműködési megállapodást.

Az előreláthatólag októberben vagy novemberben napvilágot látó kiadvány – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – nettó árbevételük alapján fogja sorrendbe állítani a régió azon vállalkozásait, amelyek hozzájárulnak adataik közzétételéhez – közölte az igazgató.

A magyar mellett angol nyelven is elkészülő kiadvány segítséget nyújthat a jövendőbeli befektetőknek is, mert a statisztikai adatok mellett elemzéseket is tartalmaz majd a régió gazdaságán túl a megyék és a kistérségek helyzetéről is – tette hozzá.

Szeri István elmondta, a kamara és az adóhatóság között megkötött együttműködés célja, hogy segítsék az üzleti bizalom erősítését, a vállalkozások jogkövető magatartását, az adómorál javítását, az egyszerűbb és gyorsabb adóügyintézést, a vállalkozói szféra működési feltételeinek javítását.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.