Új bérköltség-támogatás a foglalkoztatási törvényben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadta a parlament a foglalkoztatási törvény módosítását, így januártól bérköltség-támogatást kaphatnak azok a vállalkozások, amelyek rendelkezésre állási támogatásra jogosultakat foglalkoztatnak.

Az „Út a munkához” program céljai között a közfoglalkoztatás biztosítása mellett az is fontos hangsúlyt kapott, hogy minél több támogatásban részesülő visszakerüljön a munkaerőpiacra, a versenyszférában helyezkedjen el. Tekintettel arra, hogy a vállalkozások – meghatározott kivételektől eltekintve – nem lehetnek közfoglalkoztatók, ezért más, a piaci vállalkozások számára elérhető támogatásokkal kell ösztönözni a rendelkezési támogatásra jogosultak piaci szektorban való foglalkoztatását – áll az elfogadott törvényjavaslat indokolásában. A célcsoportra vonatkozóan a bővítés lehetőségét bérköltségtámogatás nyújtása segíti.

Ezért a foglalkoztatási törvény (1991. évi IV. tv.) januártól bevezeti a Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatásának támogatását.
A törvénybe beiktatott 16/B. § szerint a gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálya alá tartozó munkaadó részére a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy teljes munkaidőben, munkaviszony keretében történő foglalkoztatásához legfeljebb a támogatás megállapításakor hatályos rendelkezésre állási támogatás összegének megfelelő mértékű támogatás nyújtható (ez jelenleg 28.500 Ft), ha a munkaadó

  • a foglalkoztatást legalább a támogatás folyósításának időtartama alatt vállalja, és
  • a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónapban meglévő munkavállalója munkaviszonyát a működési körében felmerülő okból rendes felmondással nem szüntette meg, és
  • kötelezettséget vállal arra, hogy a munkaviszony megszüntetésére a támogatás folyósításának időtartama alatt sem kerül sor.

A támogatás legfeljebb egy évig folyósítható.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.