Új fejezet jöhet a francia-amerikai tech-vitában?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A francia kormány nyárig hagy időt Biden elnök meggyőzésére a technológiai óriáscégek OECD-szintű adóztatásával kapcsolatban. Tisztán érzékelhető, hogy az eddig inkább demokrata-barátnak tartott vállalatok akár erőteljes demokrata szabályozási lelkesedéssel is szembe találhatják magukat.
Miután a franciák bejelentették, hogy a bevételeik 3%-ának erejéig megadóztatják a digitáis óriásokat, az amerikai kormányzat a kereskedelmi törvény alkalmazásával erőteljesen reagált az álláspontja szerint diszkriminatív, az amerikai cégeket aránytalanul sújtó adókivetésre. A Trump-adminisztráció büntetvámokkal fenyegette meg Franciaországot, igaz, felfüggesztette ezek gyakorlati alkalmazását, a felfüggesztést 2021 elején is meghosszabbítva. Válaszul Franciaország elengedte a 2020-ra esedékes adókötelezettséget, remélve, hogy az év során sikerül az OECD égisze alatt megállapodásra jutni a techcégek adózásával kapcsolatban. Csakhogy ezekről a kormányközi tárgyalásokról az amerikaiak kivonultak, a franciák pedig úgy döntöttek, 2021-től csak azért is alkalmazzák a digitális sarcot.
A franciáknak most a tárgyalásokat már az új, Biden-kormányzattal kell folytatniuk, ami várhatóan a multilateralizmus iránt nyitottabb, más stílust hozhat az amerikaiak részéről. A kérdés már csak az, hogy más szakpolitikai kimenetekre is van-e esély. A francia kormányzat azt mondja, hogy nyárig hagy időt Biden elnök meggyőzésére az OECD-szintű megoldással kapcsolatban, utána az európai megoldás keresése felé fordulna. A jelenlegi tervek szerint egyébként a digitális illetékre érkezhet is javaslat 2021 első félévében az Európai Bizottság részéről, tehát a franciák nyitott kapukat döngetnek. Ráadásul nemcsak az illeték, hanem a digitális szolgáltatások, és a digitális piac teljes átrendezése is napirenden van jelenleg az uniós politikában. Természetesen van, lehet az „együtt kezelésnek-rendezésnek” erős politikai logikája, hiszen minél több szinten akar beavatkozni az EU, annál nagyobb eséllyel tud a nap – a kompromisszumok – végén az EU valamilyen szinten áttörést elérni a techóriásokra vonatkozó szabályozási keretben.
Mindazonáltal mutatnak arra jelek, hogy a Biden-kormányzat nem várná meg ezt a nyomást, s nyitott lenne valamiféle nemzetközi szintű megállapodásra. Az erre vonatkozó, franciák által melegen üdvözölt jel Janet Yellen pénzügyminiszter-jelölt szenátusi meghallgatása volt, ahol a pénzügyi tárca várományosa azt mondta, nyitott a techcégek nemzetközi adózására. Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter ugyanakkor joggal jelezte, hogy ez még nem hivatalos amerikai bólintás az OECD-s projektre. Tényleg nem az, ez csak egy francia szempontból kedvező nyilatkozat. Joe Bidennek ugyanis az esetleges bólintás előtt minden bizonnyal belpolitikai szempontból is rendeznie kell – elsősorban a saját demokrata többségén belül –, hogy milyen politikát kíván folytatni, milyen eszközökkel és milyen színtereken a digitális óriásokkal szemben, s jelenleg még nem ez a kérdés van az új kabinet horizontján prioritásként.
Tisztán érzékelhető, hogy az eddig inkább demokrata-barátnak tartott techcégek akár erőteljes demokrata szabályozási lelkesedéssel is szembe találhatják magukat. Egy 2020. októberi, elsősorban demokraták által bemutatott képviselőházi jelentés monopolhelyzettel és az azzal való visszaéléssel vádolta meg a négy nagyot (GAFA), a feldarabolásuk és a versenyjogi szabályozás átalakítása mellett kardoskodva. A republikánusok nem értettek egyet minden megoldási javaslattal, s az is látszik, hogy a szólásszabadság kérdése kínos vitapont lehet az új szabályozás kialakításakor a kongresszusi többség és kisebbség között. Ugyanakkor a versenyjogi-monopólium kérdésben nagyobb, sőt, erőteljes kétpárti egyetértés látszik. Az OECD-s és kétoldalú adóügyi egyezkedés tehát amerikai szempontból egy nagyobb, belpolitikai keretben is értelmezendő. Ráadásul úgy, hogy a Capitoliumon januárban történtek után nemcsak az Egyesült Államokban, hanem gyakorlatilag szinte mindenhol felmerült a közösségi média szabályozásának egyre erőteljesebb igénye.
A francia kormány sem kivétel, ráadásul Franciaországban nem is újkeletű a szabályozási akarat – miközben a belpolitikai keret Párizs számára sem elhanyagolható szempont. Közeleg az elnökválasztás. Az adminisztráció, s vele Macron elnök 2022 előtt nehezen engedheti meg magának, hogy engedjen vagy visszatáncoljon a digitális adó ügyében, ugyanis a második fordulóban a számára fontos baloldali szavazókat amúgy is nehezebben éri el és szólítja meg, mint a jobboldali szavazókat, márpedig a baloldali szavazók számára fontos üzenet lehet az óriáscégek profitjának a megcsapolása. A járáványügyi intézkedések – különösen a kiskereskedelmi üzletek zárása, a hipermarketekben a nem létszükségletnek számító árukat tartalmazó polcok lezárása – a baloldali-ellenzéki értelmezés szerint csak az Amazonnak segít, aki így le tudja tarolni a francia piacot a kormányzat hathatós segítségével. (A „tarolás” mértéke vitatott dolog, az e-kereskedelem 13% körül van az összes eladásban, ennek pedig mintegy ötöde kerül az Amazonhoz, igaz, 2020-ban mintha a piac többi része dinamikusabban erősödött volna, mint az amerikai óriás – az illetékes államtitkár Amazon-pszichózisról beszélt egy alkalommal az e-kereskedelmi adatokat elemezve. Csakhogy a politikában, s különösen a választási kampányokban az érzetek, a benyomások legalább olyan fontosak, ha nem egyenesen fontosabbak, mint a nyers adatok.)
A kialakult narratíva, közhangulat miatt Macron elnöknek most jobban megéri harcolni a digitális adóért, mint nem: a jobboldaliaknak kapcsolódó üzenet lehet a 2017 óta hirdetett (digitális) szuverenitás, a baloldaliaknak pedig a szolidaritás, a nagy cégek hozzájárulása a közöshöz. Az igazság az, hogy a választásra készülő Macronénak ezért sürgősebb is a „nagy külföldi” cégek elleni fellépés politikai demonstrálása (ergo a téma napirenden tartása), mint maga a konkrét megállapodás és pénzbehajtás. Pár száz millió, egymilliárd euró nem elhanyagolható tétel a francia költségvetésben, hiszen 9-10 milliárd az igazságügy éves költségvetése, de azért nem is egy ekkora bevétel hiánya borítja meg a 2020-ban (előzetesen) 343 miliárdosra tervezett, majd alaposan elszállt központi költségvetést.
