Újabb adózói körre figyel az adótraffipax


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Márciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.


Az utólagos adótraffipax lényege az önkéntes jogkövetésre ösztönzés, éppen ezért az adóhivatal az ellenőrzés megkezdése előtt egy hetet biztosít a hibák javítására, a bejelenteni elmulasztott alkalmazottak bejelentésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére – emlékeztetett. 

A kockázatelemzők már megkezdték az érintettek kiválasztását a foglalkoztatotti bejelentések, a kifizetői bevallások, valamint az adóhivatal rendelkezésére álló egyéb információk alapján. Így például az a vállalkozás biztosan számíthat ellenőrzésre, ahol az online kasszák adóhivatalhoz érkező adatai alapján egyértelműen látszik, hogy egyszerre nyolc pénztárgépbe is ütnek bevételt, azonban csak két munkavállaló van bejelentve – jegyezte meg Tállai András.

[htmlbox afa_kotelezettseg]

 

A foglalkoztatói bejelentések szabályossága mellett az adóhivatal azt is figyelemmel kíséri, hogy a dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot. Ellenőrzésre azok a vállalkozások is számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, de a NAV rendelkezésére álló adatok, ennek indokoltságát nem támasztják alá. 

A kockázatelemzők rostáján fennakadtak esetében az adóhivatal dönt a további eljárásról. Szándékos adóeltitkolás esetén ellenőrzésre, kisebb hibák esetén támogató eljárásra számíthatnak az érintettek – közölte az államtitkár.

Tállai András kiemelte, hogy az eljárások csak március 13-án indulnak. A rendelkezésre álló több mint egy hetet érdemes kihasználni, mert ilyenkor még szankciómentes a hibajavíthatás – húzta alá. A munkaügyi szankciók mellett egymillió forintos mulasztási bírságra kell, hogy számítson az alkalmazottját feketén foglalkoztató vállalkozó, többek között ezért is célszerű minden érintettnek mielőbb rendezni munkavállalóinak jogviszonyát. Amellett, hogy a bejelentéssel elkerülhetőek a súlyos szankciók, a dolgozók érdekét is ez szolgálja, mivel csak a legálisan foglalkoztatott alkalmazottaknak jár a táppénz és a nyugdíj – jegyezte meg az államtitkár.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2022. január 19.

Az adómentesség mellé adminisztrációmentesség is jár a 25 év alattiaknak

Idén a 25 év alattiak nemcsak a személyi jövedelemadó megfizetése alól mentesülnek, hanem az adminisztrációtól is. Az adókedvezmény érvényesítését a fiataloknak nem kell külön kérniük, azt a munkáltató, vagy a rendszeres bevételt juttató kifizető a jogosultsági hónapokban automatikusan figyelembe veszi – közölte Izer Norbert.

2022. január 19.

Írország áfa-rendszere (2. rész)

Az ír áfa-bevallás egyike a legegyszerűbb, legkönnyebben áttekinthető bevallásoknak az unióban, hiszen mindössze kilenc sorból áll, ráadásul a kilenc sorból kettő eleve kizárja egymást, ugyanis az adóalany nem lehet egyszerre befizető, illetve visszaigénylő pozícióban is.