Újra jöhet a disznótoros – Engedélyezték a házi vágást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kistermelői rendelet legfontosabb módosítása, hogy az állati alaptermékek (tej, tojás, nyers hús, stb.) és a feldolgozott kistermelői termékek (sajt, lekvár, kolbász, stb.) értékesíthetőek az előállítás szerinti megyében és Budapesten, vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva az ország területén legfeljebb 40 km távolságon belül a végső fogyasztó részére, valamint boltokba és vendéglátó egységekbe, így a közétkeztetésbe is – írja a Világgazdaság Online.

A kistermelő is végezhet szolgáltatásokat más magánszemély, kistermelő részére élelmiszerének előállítása során (például hús füstöltetés, terménytisztítás, zöldség-, gyümölcs-, olajosmag-szárítás, -őrlés, -préselés). Az állat vágása és húsának feldolgozása, és az ételkészítés más kistermelővel nem végeztethető – áll a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

Az új szabályozás szerint ellenőrzött állományból származó baromfi és nyúlféle házi vágásánál a településen, végső fogyasztó számára történő értékesítésnél ezután nem kell a vágásnál a hatósági húsvizsgálatot elvégeztetni legfeljebb heti 50 darab házi tyúkféle, 25 darab víziszárnyas vagy pulyka, 13 darab nyúlféle vágásánál.

Újra lehet disznót vágni

Az eddigi rendeletek tiltották az otthoni disznóvágást, és tiltották az házilag előállított aszalt és füstölt áruk értékesítését is. Az új rendelkezés biztosítja az olyan hagyományok megőrzését, mint az ökör-, birka-, kecske- és disznóvágást, a disznótort.

A falusi vendégasztal szolgáltatásnál, és a rendezvényeknél a hatóságnak történő bejelentés mellett lehetőség nyílik az ellenőrzött állományokból helyi/házi vágás elvégzésére, a hús helyben való elkészítésére, valamint helyben fogyasztás céljára történő értékesítésre. Az ökörsütés, birkapörkölt, házi disznótor a falusi vendéglátónál és a rendezvényeken is engedélyezett, és kistermelő is végezhet falusi vendégasztal szolgáltatói tevékenységet az általa megtermelt vagy előállított, és kiegészítő alapanyagként vásárolt élelmiszer felhasználásával.

A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság Online-on olvasható.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek