Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikksorozatunk második részében két, az adóalap-csökkentés feltételeit taglaló EUB-döntésről lesz szó.
Az adóalap-csökkentésre jogosító esetkörök (folyt.)
Elállás, a teljesítés meghiúsulása (folyt.)
A C-209/14. sz. NLB Leasing ügyben egy visszlízing-szerződés megszüntetéséhez kapcsolódóan kívánta csökkenteni adóalapját az adóalany.
A tényállás szerint 2008 februárjában az NLB ingatlanok megvétele céljából kölcsönt nyújtott a Domino részére. A Domino a kölcsönök segítségével megszerezte az ingatlanokat, amelyek korábbi tulajdonosai az NLB és a Domino között kötött szerződéseken kívüli harmadik személyek voltak. 2009 áprilisában a felek ún. visszlízing (“sale and lease back”) ügyleteket kötöttek. Az NLB egyrészt két adásvételi szerződés alapján a Domino által korábban megszerzett ingatlanok tulajdonosává vált, másrészt pedig ezzel párhuzamosan két lízingszerződés alapján kötelezettséget vállalt arra, hogy ezen ingatlanokat néhány hónapos időszakra bérbe adja a Domino részére. A lízingszerződésekben előírták, hogy a Domino három lehetőség közül választhat, nevezetesen: vagy meghosszabbítják a szerződések időtartamát, vagy visszaszolgáltatja az ingatlanokat az NLB részére, vagy pedig él az ezen ingatlanok tekintetében fennálló vételi jogával, és megfizeti az NLB-vel szemben fennálló összes hátralevő lízingdíjrészletet.
A lízingszerződések megkötésekor az NLB megfizette az e szerződések alapján a Domino részére kiszámlázott összegre eső héát, amely összeg az összes havi – a Domino javára biztosított vételi jogokat is magában foglaló – lízingdíjrészletnek felelt meg. Mivel a Domino a lízingszerződések lejártáig nem fizette meg az összes NLB-vel szemben fennálló esedékes lízingdíjrészletet, ez utóbbi, amint arra számára az említett szerződések lehetőséget biztosítottak, újra birtokba vette a lízingszerződés tárgyát képező ingatlanokat. 2010 júliusában az NLB építési telekként értékesítette az említett ingatlanokat egy harmadik személy vállalkozás részére, és bevallotta az ezen ügylet után fizetendő héát.
Az NLB és a Domino a lízingszerződésekben előírtaknak megfelelően záróelszámolást készített, majd az NLB két helyesbítő számlát bocsátott ki a Domino részére a vételi jogokhoz kapcsolódó fennálló részleteknek megfelelő összegben, és a Dominóval szemben fennálló kötelezettségek nemteljesítése miatt kérte a lízingszerződésekben előírt vételi jogok értékéhez kapcsolódóan bevallott héa összegének helyesbítését. A szlovén adóhatóság azonban elutasította a kérelmet, mivel álláspontja szerint nem valósult meg a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdésének tényállása.
Az EUB ítéletében kifejtette, hogy a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdése az adóalap csökkentésére, ebből következően pedig az adóalany által fizetendő héa összegének csökkentésére kötelezi a tagállamokat minden olyan esetben, amikor az ügylet teljesítését követően az adóalany az ellenértéket részben vagy egészben nem kapja meg. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a szerződés megszűnése vagy az attól való elállás esetén kívül, amelyben a felek visszakerülnek abba a helyzetbe, amelyben a szerződés megkötését megelőzően voltak, az adóalanynak pedig már nem áll fenn a követelése, a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdése kizárólag olyan a helyzetekre vonatkozik, amelyekben a szerződés másik részes fele nem vagy csak részlegesen egyenlített ki valamely olyan követelést, amelynek megfizetésére a szerződés szerint köteles.
Ebből következően az adóalany adóalapja nem csökkenthető, amennyiben a szerződésben meghatározott feltételek között ezen adóalany az általa nyújtott szolgáltatás ellenértékéül szolgáló teljes összeget ténylegesen megkapta, vagy amennyiben – anélkül, hogy a szerződés megszűnne, vagy attól elállnának – a szolgáltatás igénybevevője már nem köteles a megállapodás szerinti ár adóalany részére történő megfizetésére.
A C-404/16. sz. Lombard Ingatlan Lízing ügy kiindulópontja szintén egy felmondott lízingügylet volt.
A Lombard Ingatlan Lízing Zrt. három, különböző ingatlanvagyonra vonatkozó zárt végű pénzügyi lízingszerződést kötött. A lízingtárgyak birtokbaadásakor a teljes, áfát is tartalmazó lízingdíjat kiszámlázta a lízingbevevők részére, és ebben az időpontban áfafizetési kötelezettsége keletkezett. A későbbiekben az esedékes törlesztőrészletek részleges nemfizetése miatt felmondta a szóban forgó lízingszerződéseket, és visszavette a lízingbe adott eszközöket. Ezután korrekciós számlákat bocsátott ki, amelyekben az eredeti számlákhoz viszonyítva csökkentette az adóalapot, és a különbözetet a soron következő bevallásaiban, tárgyidőszakban számolta el. Az adóhatóság álláspontja azonban az volt, hogy valamely szerződés nemfizetés vagy késedelmes fizetés miatti felmondása a nemfizetés héairányelv 90. cikkének (2) bekezdése szerinti esetének tekinthető, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az adóalap-csökkentést kizárják ebben az esetben.
Az EUB kifejtette, hogy a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdésében foglalt főszabályhoz képest a (2) bekezdés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy eltérjenek e szabálytól az ügylet árának teljes vagy részleges meg nem fizetése esetén.
A szigorúan az ügylet árának teljes vagy részleges nemfizetésére korlátozott ezen eltérési lehetőség azon a megfontoláson alapul, hogy az ellenérték meg nem fizetése bizonyos körülmények között és az érintett tagállamban fennálló joghelyzet okán, adott esetben, nehezen ellenőrizhető és csak ideiglenes. Ugyanis a teljesítés meghiúsulásával vagy a szerződés megszűnésével ellentétben a vételár meg nem fizetésének esete nem helyezi vissza a feleket az eredeti helyzetükbe. Ha a vételár teljes vagy részleges meg nem fizetésére a teljesítés meghiúsulása vagy a szerződéstől való elállás nélkül került sor, a vevő továbbra is köteles megfizetni a megállapodás szerinti árat, az eladónak pedig, bár már nem tulajdonosa a terméknek, főszabály szerint továbbra is fennáll a követelése, amelyre bíróság előtt hivatkozhat. Mivel nem zárható ki ugyanakkor, hogy az ilyen követelés véglegesen behajthatatlan, az uniós jogalkotó minden egyes tagállamnak biztosítani kívánja a választási lehetőséget annak meghatározása vonatkozásában, hogy a vételár meg nem fizetésének esete az általuk meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben adóalap-csökkentésre való jogosultságot biztosít-e, vagy az ilyen csökkentés nem fogadható el ezen esetben.
A fentiekből következik, hogy a nemfizetést a nem végleges jellegéből eredő bizonytalanság jellemzi.
Ezzel szemben a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdésében említett megszűnés, felmondás és elállás kifejezések olyan helyzetekre hivatkoznak, amelyekben vagy visszaható hatályú a megszűnés, vagy pedig a csak a jövőre vonatkozó felmondás következtében az adós tartozásának kiegyenlítésére irányuló kötelezettsége teljesen megszűnik, illetve egy véglegesen meghatározott összegben kerül megállapításra a hitelező tekintetében ezzel járó következményekkel.
Az alapügyben a zárt végű pénzügyi lízingszerződés egyik szerződő fele véglegesen megszüntette e felmondott szerződést. Következésképpen a lízingelt tárgyakat visszavette a lízingbeadó, aki már nem követelhette a lízingbevevőtől a lízingdíj megfizetését, az utóbbi pedig nem szerezte meg e tárgyak tulajdonjogát. Amennyiben az ilyen helyzetet az egyik szerződő fél által eredetileg fizetendő ellenérték végleges csökkentése jellemzi, az nem minősíthető a héairányelv 90. cikkének (2) bekezdése szerinti „nemfizetésnek”, hanem az e cikk (1) bekezdése szerinti megszűnésnek, felmondásnak vagy elállásnak tekintendő.
A fentiekből következően a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdésében használt „megszűnés”, „felmondás” és „elállás” fogalmakat úgy kell értelmezni, hogy magukban foglalják azt az esetet, amikor a zárt végű pénzügyi lízingszerződés esetén a lízingbeadó már nem követelheti a lízingbevevőtől a lízingdíj megfizetését, mivel a lízingbeadó a lízingszerződést a lízingbevevő szerződésszegése miatt felmondta.
Jól látszik tehát, hogy a 90. cikk (1) bekezdésének alkalmazhatósága szempontjából alapvető jelentősége van egyrészt annak, hogy az ellenérték teljes vagy részleges meg nem fizetésének esete áll-e fenn, és ha igen, ez a szerződés (ex tunc vagy ex nunc hatállyal történő) megszüntetéséhez kapcsolódik-e.
