Utoljára a NYENYI adatszolgáltatásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, lezárult az a több éve tartó folyamat, amikor egy-egy évvel eltolták az utolsó NYENYI benyújtásának dátumát. Idén kell utoljára ilyen formában adatot szolgáltatni. A jövőben is lesznek azonban olyan kötelezettségek, amelyeket közvetlenül a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek számára kell teljesíteni. Erről olvashatnak az Adó szaklap 2010/5-6 számában.

A nyugdíj-biztosítási egyéni nyilvántartó (közkeletű rövidítésével: NYENYI) lapok benyújtásával érintett nyilvántartásra kötelezettek számára a két legfontosabb információt az írás legfeltűnőbb helyén igyekeztek szerepeltetni. Ezek közül az első, hogy a 2009-es évre vonatkozóan 2010. április 30-ig, illetőleg egyes nyilvántartásra kötelezettek esetén 2010. augusztus 31-ig terjedő határidővel teljesítendő NYENYI adatszolgáltatás lesz az utolsó ilyen kötelezettség. Úgy tűnik tehát, lezárult az a 2005 óta tartó folyamat, amikor több ízben is egy-egy évvel eltolták az utolsó NYENYI benyújtásának a dátumát.

A 2009-es évi NYENYI adatszolgáltatási kötelezettség tehát még fennáll, és azt az eddog megszokott, hagyományos módon kell nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek számára teljesíteni! Ezt azért emeli ki a cikk, mert az év elején a szakmai publikációkban a 2010-es változások között kiemelt hír volt a NYENYI megszűnése. A szerző felhívja a figyelmet arra is, hogy a – jelenleg kihirdetett, és 2011. január 1-jétől hatályba lépő – törvényi szabályozás értelmében a jövőben is lesznek ellenben olyan adatszolgáltatások, amelyeket közvetlenül a nyugdíj-biztosító felé teljesíteni.

Ügyfélkapun keresztül vagy papíron?
A NYENYI adatszolgáltatást az idén januártól hatályos szabályok értelmében – ha jogszabály kivételt nem tesz – elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell teljesíteni. Az e-NYENYI elsődlegességét kimondó szabályt a 2009. december 31-ét követően teljesített adatszolgáltatásra kell alkalmazni. Egyéb megszorítás hiányában ugyanakkor ez az előírás a visszamenőleges (azaz az előírt határidőig nem teljesített) adatszolgáltatásokra is vonatkoztatható. Gyakorlati kivitelezését (a 2006-ot megelőző adatszolgáltatási időszakokra történő teljesítést) a NYENYI Keretrendszer biztosítja.

A módosítás hatálybalépése óta a NYENYI adatszolgáltatás e-NYENYI-vel történő teljesítése alól csak a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó (a saját biztosításával összefüggő adatai esetében), a biztosítási kötelezettség alá eső mezőgazdasági őstermelő (a saját biztosításával összefüggő adatai esetében), a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó (a saját adatai esetében), a Tbj.) 5. § (3) bekezdése szerinti biztosított, és az öt főnél kevesebb biztosítottról adatot szolgáltató foglalkoztató mentesül és teljesíthet választása szerint nyomtatványon (NYENYI lapon). Ebből értelemszerűen következik, hogy a 2009. évi NYENYI elektronikus úton történő teljesítése alól csak az említett nyilvántartásra kötelezettek mentesülhetnek. Igaz ez az állítás a visszamenőleges adatszolgáltatások esetében is. A többi kötelezettnek tehát a NYENYI-t elektronikus úton kell benyújtani (2008., 2007. és 2006. évekre a megfelelő éves program, az azt megelőző – 2005-től 1988-ig terjedő – adatszolgáltatási időszakokra pedig a NYENYI Keretrendszer alkalmazásával.

A NYENYI után
A majdani nyugellátások megalapozott módon, valós szolgálati idő és kereseti adatok alapján történő megállapításához szükséges adatok rendelkezésre állását a jogalkotónak úgy kellett szabályoznia, hogy az előírt megoldások biztosítsák mindazokat az adatokat, amelyek hagyományosan a NYENYI-vel kerültek be az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság adatkezelése alá tartozó nyugdíj-biztosítási nyilvántartásba. Az alkalmazott megoldás lényege abban rejlik, hogy a havi adó- és járulékbevallás adattartalma kiegészült mindazokkal az adatokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az APEH által teljesített adatszolgáltatás kiváltsa a NYENYI adatszolgáltatást, továbbá az egyéni vállalkozók járulékfizetésének ellenőrzéséhez szükséges adatokkal.

Rumy Imre, dr. Kiss Sándor írásának első fele a NYENYI-t érintő jogszabályi módosításokat és a NYENYI után” állapotot mutatja be, második felében pedig a gyakorlati
felhasználóknak adnak tájékoztatást a megújított NYENYI program, illetőleg a korábbi időszakokra vonatkozó visszamenőleges adatszolgáltatások benyújtást lehetővé tevő NYENYI Keretrendszer alkalmazásához.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.