Vádat emeltek egy vállalkozó ellen adócsalás miatt


A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.

A Heves Vármegyei Főügyészség azt közölte csütörtökön, hogy a középkorú férfi – mint az általa alapított társas vállalkozás ügyvezetője – az autósporthoz kapcsolódóan reklámszolgáltatási tevékenységet végzett.

Ennek során 2018-ban és 2019-ben is nagyobb összegű számlákat állított ki az ügyfelei részére. Ezek a számlák tartalmazták az általános forgalmi adót, amit a megrendelők minden alkalommal megfizettek a vádlottnak a részükre nyújtott szolgáltatások díjával együtt.

Az ügyvezető azonban több hónapon keresztül szándékosan elmulasztotta a hozzá befolyt áfa bevallását és befizetését az állami költségvetésbe.

Mint írták, 2019 áprilisában a vádlott színleg értékesítette a gazdasági társaságot egy nőismerőse részére azért, hogy az adóeltitkolás nyomon követését és felderítését megnehezítse.

A látszólagos cégeladás kapcsán eljáró ügyvédet a szerződő felek megtévesztették: a jogi képviselő nem tudott arról, hogy az alapító okiratban átvezetett módosításoknak nincs valós alapja, így a közhiteles cégnyilvántartásba hamis magánokiratok alapján valótlan adatok kerültek.

A nő a közreműködésért 10 000 forintot kapott, mellyel a maga részéről le is zárta a kapcsolatát a papíron általa vezetett vállalkozással. A céget a bíróság azóta törölte a cégnyilvántartásból – tették hozzá.

A főügyészség a nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott asszony esetében – a közvetett tettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette kapcsán – feltételesen felfüggesztette a büntetőeljárást.

A halmazati bűncselekmények elkövetésével vádolt valódi ügyvezetővel szemben benyújtott vádiratban a vádhatóság arra tett mértékes indítványt, hogy bíróság az előkészítő ülésen – beismerése esetén – ítélje 3 év börtönre a férfit, emellett 5 évre tiltsa el őt a gazdálkodó szervezet vezetésével kapcsolatos foglalkozástól – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]