Vagyonosodási vizsgálat a visszaigénylés mellé?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete szerint a legalább két jármű után regisztrációs adót visszakérők közül sokan kaptak vagyonosodási vizsgálatot

Mint ismeretes, az Európai Bíróság döntése értelmében vissza kell fizetni a használt gépjárművekre befizetett regisztrációs adó egy részét, az ezirányú kérelmeket hétfőn éjfélig lehetett benyújtani. A Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete nemrég elnökségi ülésén foglalkozott a jelenséggel, hogy azok a vásárlók, akik legalább két gépjármű után igényeltek vissza regisztrációs adót, felkeltették az adóhatóság érdeklődését – írja a Magyar Hírlap. A cikk szerint közülük sokan vagyonosodási vizsgálat alanyaivá váltak.

A lapnak nyilatkozva az egyesület elnöke furcsának találta, hogy az adót visszaigénylők közül több mint százan jelezték, hogy néhány héttel vagy hónappal a visszatérítés után vagyonosodási vizsgálatot kaptak. Fojt Attila elmondta, hogy ezt a gyakorlatot a Pénzügyminisztériumban is kifogásolták, ám egyelőre még választ nem kaptak.

Bakonyi Ágnes, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője a Magyar Hírlapnak ugyanakkor cáfolta, hogy ok-okozati összefüggés lenne a regisztrációs adó visszaigénylése és a vagyonosodási vizsgálatra kijelölés között. Az adóhivatalnak szerinte megvan a saját rendszere a kiválasztásra, amelynek alapja, hogy a bevallott jövedelem és a felhalmozott vagyon között ellentmondás tapasztalható – olvasható az újság mai számában.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.