VÁLTOZÁS – szerda éjfélig nyújtható be az szja-bevallás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerda éjfélig tolta ki ismételt hosszabbítással a személyi jövedelemadó (szja) bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezés beadási határidejét az adóhatóság kedden.

Az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatok benyújtási határideje – amelyet hétfőről először keddre módosítottak –  most már május 24., vagyis szerda éjfél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint.

Az adóhatóság arról is rendelkezett, hogy a Központi Azonosítási Ügynök technikai hibája miatt május 23-án éjfélig szankciómentesen nyújtható be számos más nyomtatvány, amelyek beadási határideje május 22., azaz hétfő volt.

„Bízunk benne, hogy a meghosszabbított határidő minden érintettnek lehetőséget ad arra, hogy a bevallásait beadja és valamennyi rendelkezni kívánó támogatni tudja az általa kiválasztott civil szervezetet, technikai számos vallási közösséget, vagy a Nemzeti Tehetség Programot” – írták a közleményben.

A NAV Infóvonala, a 1819-es hívószám kérdés esetén készséggel áll az ügyfelek rendelkezésére – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.