Vámosi-Nagy megszüntetné az evát, az ekho-t, a szolidaritási adót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Ernst & Young adószakértője szerint a 2009-re ígért adóváltozások kapcsán nem beszélhetünk reformokról, mivel azok nem érik el az 1987-1991-es adóreform megújítási szintjét.

Vámosi-Nagy Szabolcs úgy véli, a 2009-re ígért változások mibenléte ismeretlen, és kétséges az is, hogy lesz-e egyáltalán szerkezetátalakítás. Az adózási rendszer átalakításához tudni kell, mekkora teher engedhető el, jelenleg azonban ez sem világos. Az egyetemi docens az Élet és Irodalomban megjelenő elemzésében kijelenti: felelős kormányzati tényezők egymástól eltérő összegeket(160-tól a 2009-10-es évre vonatkozó 1000 milliárdig) említenek az adó átalakítás kapcsán. A várható változások mértékéhez iránymutatóul szolgálhatnak a konvergencia program, ez sem jelent azonban biztos pontot, hiszen az adócentralizáció konvergencia programban jelzett várható arányát már többször módosították. Hozzátette: az adóemelés láthatóan túl jól sikerült, jó lenne, ha az államháztartási hiány csökkentése is ilyen eredményes lenne.

Az elemző, felsorolva azokat a változtatásokat, amelyeket kívánatosnak tartana, megemlíti a munkaterhek jelentős csökkentését. Vámosi-Nagy szerint Magyarországon 100 forint munkabér a munkáltatónak 134 forintjába kerül, a munkavállaló pedig ebből 59 forintot kap kézhez. Emiatt Magyarország jelentős versenyhátrányba kerül, ezért indokoltnak tartja a társadalombiztosítási járulék 8-10 százalékpontos csökkentése.

Szintén szükséges a 2006-ban bevezetett szolidaritási- vagy különadó eltörlése, mivel ez gyakorlatilag 20 százalékosra emelte a korábban alacsonynak számító, 16 százalékos társasági adót, emellett negatív hatást gyakorolt a személyi jövedelemadóra is. A külföldi befektetők vonzása Magyarországnak eminens érdeke – véli az elemző –, ezért fontos a társasági adó további csökkentése, a tíz százalékos kulcs általánossá tétele. Ennek oka, hogy a befektetők elsősorban a profitot terhelő adókra érzékenyek, nem az áfa vagy a jövedéki adó szintjére.

Az APEH volt elnökhelyettese megemlíti, hogy ez az adónem hatással van az szja-ra is: 2006-os adatok szerint az adó tömegének 79 százalékát a jövedelemtulajdonosok 22 százaléka fizette be. Mivel ebből tavaly 200 milliárdos bevétel származott, így az adószakértő a társasági adó további csökkentését javasolja, oly módon, hogy a most 50 milliós határig érvényes tízszázalékos adókulcsot általánossá tenné.

Vámosi-Nagy szerint szükséges lenne az önkormányzatok finanszírozásának megreformálása, és ezzel együtt az iparűzési adó eltörlése.

Hozzáteszi: a fenti elképzelések sok százmilliárd forint bevételkiesést okoznának, ami felelősséggel nem vállalható, bizonyos lépések megfelelő ütemezés esetén azonban elképzelhetőek. Úgy véli, az államháztartási hiány csökkenése optimizmusra adhat okot, a gazdaság kifehérítésével kapcsolatos intézkedések pedig hatékonyak, folytatásuk indokolt. Az adószakértő szerint ideje megszüntetni a bevételi jövedelemátalányokat, így az olyan, politikai okokból üzemeltett adókat, mint az eva vagy az ekho. Vámosi-Nagy ezen kívül megfontolandónak tartja a vagyoni típusú adók arányának módosítását, esetleg a korábban eltörölt földadó visszaállítását.

Forrás: Világgazdaság, Élet és Irodalom


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.