Varga Mihály a következő hetekben az adócsökkentést igyekszik bebiztosítani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azon leszünk a következő hetekben, hogy a költségvetés és az adótörvények elfogadásával biztosítottá váljanak az adócsökkentések – mondta a pénzügyminiszter.

A kormány azért dolgozik, hogy jövőre is folytatódjon az adócsökkentések politikája, ezért a benyújtott költségvetési törvényjavaslat számos adókönnyítéshez biztosít fedezetet – mondta a pénzügyminiszter kedden a Facebookra feltöltött videójában.

Varga Mihály példaként említette a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, amely a gazdasági újraindítási-akcióterv egyik fontos lépése. A miniszer szerint az intézkedéssel a fiatalok életkezdését segítik, hiszen ezáltal az éves fizetésük akár félmillió forinttal lehet magasabb, így számításaik szerint jövőre 140 milliárd forint marad a fiataloknál.

2022. július elsején újabb 2 százalékponttal csökken a munka közterhe: megszűnik a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás és 0,5 százalékponttal mérséklődik a szociális hozzájárulási adó, ezzel évente 250 milliárd forint marad a vállalkozásoknál. Varga Mihály közölte, ezáltal öt és fél év alatt csaknem a felére csökkentették a munka közterhét, hiszen ez jövő nyártól 15 százalék lesz, 2016 decemberében azonban még 28,5 százalék volt.

Az adócsökkentésekkel a legkisebb vállalkozásokat is segíteni akarják, ezért kedvezőbbé válik az egyéni vállalkozók átalányadózása, az éves minimálbér feléig nem kell személyi jövedelem adót fizetniük.

Szólt arról is, hogy a felére csökken a virtuális pénzeket terhelő adó, ami a kriptodevizák piacát is kifehérítheti.

A rezsicsökkentést is fenn akarják tartani, ezért az energiaellátók jövedelemadójában a korábban keletkezett veszteségek beszámíthatóak lesznek a tárgyévi nyereségbe – tette hozzá a miniszter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.