Varga nem akar egységes uniós adózást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemzetgazdasági miniszter szerint egységes Európai Unióra van szükség, de nem az adózás területén.


Európa növekedését a közép-kelet európai régió hajtja, a többsebességes Európa nem tudna növekedni, ha közben elveszítené motorját; a kontinens csak egységesen tud versenyképes maradni a világpiacon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Ecofin informális ülésén.

A szaktárca közleménye szerint az uniós pénzügyminiszterek az EU gazdaságpolitikájának jövőjéről és a nem teljesítő banki hitelek örökségének lehetséges kezeléséről tárgyaltak Máltán.

Varga Mihály az ülésen elmondta: a Brexit példája jól mutatja, hogy Európa mint márkajel vesztett értékéből. Az európai vezetők közös feladata megtalálni ennek mögöttes okait. A keresett válasz talán azt fogja mutatni, hogy néhány területen Európának kevesebbet kellene tennie, miközben más területeken a tagállamoknak minden eddiginél szorosabban kellene együtt dolgozniuk – mondta.

„Nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel olyan adózási javaslatokat kényszerítsen ránk, amik az adóterhelés növelését eredményeznék” – hangsúlyozta.

 

A miniszterek és a központi, illetve jegybanki vezetők a délutáni ülésen véleményt cseréltek az európai bankrendszerben felgyülemlett nem-teljesítő hitelek (non-performing loans – NPL) helyzetéről, amelynek magas európai, illetve egyes országokbeli szintje továbbra is kockázatot jelent.

Az NPL-állomány hirtelen növekedése a 2008-as pénzügyi válsággal kezdődött. A nem teljesítő hitelek negatívan befolyásolják a gazdasági növekedést, valamint jelentős pénzügyi stabilitási kockázatot hordoznak.

A közlemény szerint Magyarország a válság mélypontját követően hamar felismerte a problémát, és azóta már sokat tett a magas NPL-állomány leépítésének érdekében. A Nemzeti Eszközkezelő vagy a magáncsőd a nehéz helyzetbe került hiteladósoknak segített, az adósságfék-szabályok pedig a jövőbeli NPL-állomány kialakulását akadályozzák meg – ismertette Varga Mihály. Hozzátette, a rossz hitelek állománya az elmúlt évek pozitív folyamatai ellenére még mindig magas, van még feladat e területen nemzeti és uniós szinten is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?