Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A védőoltás már negyedik éve adómentes juttatásként adható. Bár már javában tombol idei influenzajárvány, de még időszerű lehet, mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára a felkészülés.
A jó hír: egy 2010 januárjától hatályos törvénymódosításnak köszönhetően a munkaadók adómentesen biztosíthatják a védőoltást dolgozóiknak. Ráadásul nem csupán maga a vakcina, hanem a védőoltás beadásáért felszámított ellenérték is adómentes. Ez a kedvező szabály 2014-ben tovább él, a megfelelő prevencióval pedig a munkavállaló és a munkáltató is nyer.
Az egészségmegőrzés, illetve a munkavállalók egészségével kapcsolatos preventív programok egyre inkább a munkáltatók figyelmének középpontjába kerülnek. Nem véletlenül, hiszen a vállalatok sikeressége nagyban függ a munkavállalók egészségétől, az aktívan, betegségtől mentesen munkában töltött időtől.
Az előnyök között nemcsak a prevenciót, a munkavállalókkal való törődést, a védőoltás helyi beadásán keresztül történő esetleges munkaidő-kiesés elkerülését kell megemlíteni, hanem azt is, hogy a munkáltatók a védőoltást adómentesen biztosíthatják munkavállalóik részére.
Már nem csak a multinacionális vállalatok, hanem egyre több kis- és középvállalat nem csak a vakcinát, hanem a védőoltás beadását is biztosítja munkaidőben a vállalat székhelyén, s mindez a négy éve hatályos új szabályozás miatt már adómentes természetbeni juttatásként számolható el.
A vakcina beszerzéséhez kapcsolódó általános forgalmi adót a társaságnak be kell fizetnie – teljes adómentességet így nem élvezhet -, az oltási szolgáltatást ugyanakkor adómentes körbe sorolja az áfatörvény. Személyijövedelem-adót és járulékot viszont nem kell fizetni.
Korábban mindezek a terhek jelentős többletköltséget jelentettek. Jelenleg a védőoltás beszerzése és beadása munkavállalónként nagyságrendileg 2-5 ezer forintig terjedő összeg, annak függvényében, hogy milyen típusú védőoltás kerül beadásra és milyen orvosi költséggel.
Hogy a vállalatok mennyire komolyan veszik mindezt, mutatja, hogy ma már nem ritka, hogy cégek a kulcsszolgáltatóiktól, kulcsbeszállítóiktól epidémiatervet és megelőző programot várnak, megerősítve, hogy a kulcspartnerek a szolgáltatásokat, illetve a termelés folytonosságához szükséges beszállításaikat egy esetleges járvány esetén is biztosítani tudják.
A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. Adóüzletág vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!