Végleges határidők a TEÁOR és a szakmakódok átsorolásra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2009-es első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallással, az éves bevallásra kötelezett adózók esetében a 2008-as évről benyújtandó éves adóbevallással egyidejűleg kell a tevékenységi kör megfelelő módosítását változásként bejelenteni az adóhatósághoz – olvasható az APEH napokban közzétett tájékoztatójában.

Cégbejegyzésre kötelezett jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok
Ha a régi tevékenységi körök automatikusan – az adózók közreműködése nélkül – nem sorolhatóak át, és azokat 2008. december 27-ig nem módosítanak, az átsorolást az érintett cégeknek kell változásként bejelenteniük a 2009. évi első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallásukkal – ideértve az adókötelezettség hiánya miatt benyújtott bevallás helyettesítő nyilatkozatot is – egyidejűleg (pl. január hónapról február 12-ig benyújtandó havi adó- és járulékbevallással egyidejűleg). Az érintett cégek a T201T számú adatlapon kötelesek a változás-bejelentési kötelezettségüknek eleget tenni.

Cégbejegyzésre nem kötelezett jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb társaságok és szervezetek, valamint külföldi vállalkozások
Ha a régi tevékenységi körök automatikusan – az adózók közreműködése nélkül – nem sorolhatóak át, és azokat 2008. december 27-ig nem módosítanak, az átsorolást az érintett cégeknek kell változásként bejelenteniük a 2009. évi első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallásukkal – ideértve az adókötelezettség hiánya miatt benyújtott bevallás helyettesítő nyilatkozatot is – egyidejűleg (pl. január hónapról február 12-ig benyújtandó havi adó- és járulékbevallással egyidejűleg). Az érintett cégek a T201 számú adatlapon kötelesek a változás-bejelentési kötelezettségüknek eleget tenni.

Egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók
Azon tevékenységi körök vonatkozásában, amelyek automatikusan – az adózók közreműködése nélkül – nem sorolhatóak át, és amelyeket 2008. december 27-ig nem módosítanak, a tevékenységi kör megfelelő módosítását az érintett egyéni vállalkozóknak kell változásként bejelenteniük az állami adóhatósághoz a 2009. évi első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallásukkal – ideértve az adókötelezettség hiánya miatt benyújtott bevallás helyettesítő nyilatkozatot is – egyidejűleg (pl. január hónapról február 12-ig benyújtandó havi adó- és járulékbevallással egyidejűleg). Az érintett egyéni vállalkozóknak ehhez a T101E számú adatlapot kell használniuk.

Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkező, adószám birtokában adóköteles tevékenységet folytató magánszemélyek
Azon tevékenységi körök vonatkozásában, amelyek automatikusan – az adózók közreműködése nélkül – nem sorolhatóak át, és amelyeket 2008. december 27-ig nem módosítanak, a tevékenységi kör megfelelő módosítását az érintett adózóknak kell változásként bejelenteniük az állami adóhatósághoz a 2009. évi első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallásukkal ideértve az adókötelezettség hiánya miatt benyújtott bevallás helyettesítő nyilatkozatot is – egyidejűleg (pl. január hónapról február 12-ig benyújtandó havi adó- és járulékbevallással egyidejűleg). Az érintett adózók T101 számú adatlapon kötelesek a változásbejelentési kötelezettségüknek eleget tenni.

Éves adóbevallók
Az adóhatóság kiemeli, hogy a fentiekben foglaltaktól eltérően, az éves bevallásra kötelezett adózók a 2007. december 31. napjáig bejelentett, automatikusan át nem fordítható tevékenységi körük változását a 2008. évről benyújtandó éves adóbevallásukkal egyidejűleg kötelesek bejelenteni az állami adóhatósághoz (pl. ingatlant bérbeadó adószámos magánszemélyek a 0853-as bevallással egyidejűleg).

Nyomtatványok elérése
Az előzőekben hivatkozott, T201T, T201, T101E és T101 számú adatlapok kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, kizárólag az APEH honlapjáról (www.apeh.hu) tölthetőek le. A nyomtatványok elektronikus úton, személyesen, meghatalmazott által, illetve postai úton is benyújthatóak. A változásbejelentés költség- és illetékmentes. Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező adózók részére a változásbejelentési kötelezettség teljesítése előtt javasoljuk a bejelentett adataik (beleértve a tevékenységeik) interneten történő lekérdezését.

A TEÁOR és a szakmakód konverziót érintő változásbejelentési kötelezettséggel kapcsolatos részletes információk megtekinthetők a http://www.apeh.hu/Adózási információk/Adózás rendje oldalon.

Az új TEÁOR’08 és szakmakód’08 nómenklatúrák, a tartalmi meghatározások, valamint a fordítókulcsok a Központi Statisztikai Hivatal honlapján (www.ksh.hu) megtekinthetőek.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.