Végre az Alkotmánybíróság előtt a nyugdíjügy


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedden kerül az Alkotmánybíróság (AB) napirendjére a nyugdíjállamosítás kapcsán benyújtott felülvizsgálati kérelmekről szóló alkománybírósági határozattervezet első verziója.

A testület közel fél éves csúszással vette napirendre a témát, így a döntésre legkorábban ősszel kerülhet sor, miután az alkotmánybírák visszatérnek a jövő héten kezdődő szünidejükről.

Az AB működését jól ismerő, de névtelenül nyilatkozó szakértő szerint most csupán annyi fog történni, hogy a testület tagjai elmondják a véleményüket a tervezetről, de döntés még biztosan nem lesz. Ennek két oka van: ilyen horderejű ügyről nem szoktak első nekifutásra dönteni, másfelől, az AB megvárja, hogy kibővülve, új összetételben üljön össze a testület ősszel.

Alaposan elnyújtották

Január elején még azt írtuk: ha az AB a leggyorsabb önmagát veti be, akkor február közepére-végére lehet meg az ítélet nyugdíjügyben, de pár héttel később többen már a márciust emlegették.

Ehhez képest az AB április elejéig még arról sem tudott döntetni, hogy a tavalyi hatáskör szűkítés hagyott-e akkora mozgásteret a testületnek, hogy az emberi méltóság védelmére hivatkozva a decemberi nyugdíjjogszabály legalább néhány paragrafusát kihúzza. Az alaposabb vizsgálat pontosan emiatt késett: először ugyanis arról kellett döntenie a testületnek, hogy az ügy egyáltalán vizsgálható-e.

Jelen állás szerint vizsgálható, ezt jelzi, hogy most nem végzéstervezet kerül a bírák elé. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az ügyet érdemi tárgyalás nélkül lezárják. Az, hogy határozattervezet készült – bár maga a dokumentum nem ismert – azt sejteti, hogy az AB érdemben vizsgálja a nyugdíjállamosítás vitatott pontjait.

Forrás: Index.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.