Veres: jövőre emelkedhet az áfa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindenki szeretné csökkenteni a magyarországi adókat, ám erre egyelőre, legfőképpen az államháztartási konszolidáció érdekében bevezetett megszorító intézkedések miatt nincs mód – derül ki Veres János pénzügyminiszter a keddi Népszavának adott interjújából.

A pénzügyi tárca vezetője a lapnak nyilatkozva jelezte, hogy a versenyképességi kerekasztal által megfogalmazott komplex adócsomag egyelőre még évekig nem lép hatályba. Jóllehet már benyújtottak a parlamentnek néhány egyszerűsítési javaslatot az adóbevallásokkal kapcsolatban. Ezek nyomán a bevallások száma a jelenleginek a felére csökkenthető.

A pénzügyminiszterrel folytatott beszélgetésből az is kiderül, elképzelhető, hogy a jövő év derekán egy-két százalékkal megemelik az áfa kulcsát, és a többletbevételt az élőmunka terhek mérséklésére fordítják, így növelve a hazai vállalkozók versenyképességét.

Veres János Népszavának adott nyilatkozata szerint nincs napirenden az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja), az ingatlanadó kapcsán pedig érdemes megvárni a következő hetek koalíciós egyeztetéseit. Politikai támogatás nélkül ugyanis semmiféle szakmai elképzelés nem kivitelezhető.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.