Verseny a kormánynegyedért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

PPP-formában épül meg a kormányzati negyed 2009 nyarára, a beruházás öszszesen 140 milliárd forint megtakarítást jelent az adófizetők számára – jelentette be a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán államtitkár.

A kabinet négy, független szakértők által előterjesztett javaslat közül választotta ki ezt a finanszírozási formát. A beruházó egy pályázat útján kiválasztandó magánfejlesztő lesz, s a győztesé lesz az üzemeltetés joga, kivéve azokat a feladatokat, amelyeket az állam biztonsági okokból nem ad ki a kezéből, továbbá a takarítást és a parkolórendszert, amelyeket gazdasági megfontolásokból külön versenyeztetnek. A nyertes az ingatlant 25 évre a kormányzat rendelkezésére bocsátja, a futamidő végén, 2034 nyarán dönthet az akkori kormány, hogy megvásárolja-e az ingatlant vagy sem. Az épületegyüttes kivitelezési költsége nagyjából 32,3 milliárd forint lesz, az üzemeltetési költségek évente 8,5 milliárddal kerülnek kevesebbe, mint most, a meglévő ingatlanok értékesítéséből 100 milliárd forint folyik be, amelyet az államadósság csökkentésére fordítanak. A költségvetés általános tartalékának a terhére 2,756 milliárd forintot csoportosítanak át a projektszervezet részére, ebből fedezik a tervezés, a szükséges bontások, közműfejlesztések, egyéb előkészítő munkák költségeit.

Eddig huszonegyen vásárolták meg a tervpályázat dokumentumait, köztük két francia, egy-egy német és japán társaság. Az első kiírás után csak kilencen jelentkeztek, ám most, a másodikat követően 240 ezerről 90 ezer forintra csökkentették a dokumentáció árát, így megélénkült az érdeklődés. Segítette ezt az is, hogy már az is részt vehet, aki ellen folyamatban van etikai vagy bírósági eljárás, továbbá a külföldiek esetében nem feltétel a Magyar Építész Kamaránál elvégzett regisztráció. Július 11-ig adhatók be a pályázatok, az eredményhirdetés legkésőbb augusztus 5-ig megtörténik.

A bírálóbizottságot Görözdi György miniszterelnöki megbízott vezeti, a testületnek neves külföldi építészek is a tagjai, többek között Daniel Libeskind, New York területrehabilitációjának vezetője, Hans Stimman Berlin, Josep A. Acebillo Marin, Madrid főépítésze, akik lemondtak a tiszteletdíjukról, és szintén ingyen dolgoznak a kormány által delegáltak; a többiek havi 500 ezer forintot kapnak. A kormány fölállított egy projektmonitoring-bizottságot is, szintén Görözdi György vezetésével – a munkában rész vesz többek között Bihary Zsigmond, az ÁSZ főigazgatója –, ez ellenőrzi a beruházás folyamatát.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.