Egyéni vállalkozó ingatlanbérbeadása magánszemélyként (X. rész)
Ingatlanbérbeadási tevékenység esetén az elismert költségek közé tartoznak egyes, a kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszközökre vonatkozó kiadások.
Visszakérhető a behajthatatlan követelések áfája? – Az Enzo di Maura-ügy
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Érdekes fordulatot hozhat egy, a közelmúltban megjelent Európai Bíróság által kiadott ítélet az adóalap-korrekciók elszámolásának jogosságával kapcsolatos megítélést illetően olyan esetekben, amikor a korrekciót az adóalany az ügyfele nemfizetésére tekintettel kívánja érvényesíteni.
Az ügyben érintett Enzo di Maura az ügyfele nemfizetésére tekintettel egy olasz köztársasági elnöki rendeletre hivatkozva héaalapját csökkenteni kívánta.
Az arányosság, az uniós jog tényleges érvényesülése és a héasemlegesség elvével való összeegyeztethetőségét illetően szükségessé vált a kérdés eldöntése érdekében az Európai Bírósághoz fordulni.
A bíróság az ügy kapcsán tehát a hatodik irányelv 11. cikke A. részének (1) bekezdésében foglaltakat vizsgálta, amely az adóalap csökkentését szabályozza, és a következőképpen rendelkezik (a hatályos Irányelv rendelkezései egyébiránt hasonlóan szólnak):
„Lemondás, visszautasítás [helyesen: felmondás, elállás, teljesítés meghiúsulása], illetve teljes vagy részleges nemfizetés, avagy az értékesítés bekövetkezte [helyesen: az ügylet teljesítése] utáni árengedmény esetén az adóalap a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökken.
A tagállamok azonban a teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérhetnek e szabálytól.”
A főtanácsnok – adósemlegességre és arányosságra alapozva – indítványában arra a következtetésre jutott az előbbiek szerinti szabályok értelmezésének tekintetében, hogy a tagállamok korlátozhatják ugyan a teljes vagy részleges nemfizetés esetén az adóalap-korrekció lehetőségét, de nem zárhatják azt ki (úgy tűnik tehát, hogy az Enzo-ügy, felülírva a témában korábban az Almos-ügy kapcsán született ítéletet, némiképp ellentmond az abban foglaltaknak). A főtanácsnok tehát úgy ítélte meg, hogy a döntő kérdés jelen esetben az, hogy mikortól kell biztosítani az adóalanyok számára a korrekciós lehetőséget teljes vagy részleges nemfizetés esetén.
A bíróság végül – elfogadva a főtanácsnok indítványát – az ítéletében rögzítette, hogy „a tagállamok, jóllehet lehetőségük van arra, hogy az első albekezdésben előírt adóalap korrekciótól eltérjenek, nem kaptak felhatalmazást az uniós jogalkotó részéről arra, hogy ezt a korrekciót egyszerűen kizárják”. A bíróság továbbá kimondta azt is, hogy az adóalap korrekciójának lehetősége nem korlátozható aránytalan mértékben, de lehetővé teszi a tagállamok részére, hogy figyelembe vegyék a nemfizetés esetén fennálló bizonytalanságok sajátosságait azzal, hogy bizonyos észszerű intézkedéseket követelnek meg az adóalanytól.
A hazai szabályozásból – miután az a nemfizetés esetére nem fogalmaz meg adóalap-korrekciós lehetőséget – ugyanakkor kitűnik, hogy az uniós rendelkezés átültetésére éppen a bíróság által vitatott formában került sor.
Érdemes ugyanakkor megvárni azt, hogy a magyar kormányzat miként reagál az Enzo-ügy kapcsán hozott ítéletben foglaltakra. Egy elhamarkodott döntés eredményeképpen érvényesített, az ügyfelek nemfizetése miatti adóalapkorrekció akár komoly adózási következményekkel is járhat.
A cikk szerzője Rácz Gábor, az az Ecovis Tax Solution senior adótanácsadója. Az Ecovis az Adó Online szakmai partnere. További blogbejegyzések: Ecovis Tax Blog.
