Vizsgálja az illeték-áthárítást a pénzügyi biztos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyi jogok biztosa szerint valódi versenyhelyzetben nem fordulhatna elő, hogy a pénzintézetek a társadalmi közteherviselésből eredő pluszköltségeiket ügyfeleikkel fizettetik meg. Doubravszky György vizsgálatot indít a bankolási költségek ügyében.


Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a hirado.hu tudósítása szerint azt mondta, hogy a bankok többsége ügyfeleivel fizetteti meg a tranzakciós adót, mert a bankszektor három éve veszteségesen működik, és az ez idő alatt képződött hiány nem teszi lehetővé, hogy a bankok további terhet vállaljanak magukra. A főtitkár szerint az ország körülbelül negyven bankja élethalálharcot vív egymással, a verseny így évek óta nagyon erős, ami azt eredményezi, hogy bizonyos bankok kivárnak az emeléssel, illetve amelyik el tudja viselni, az nem teljes mértékben hárítja át az új terhet.

„Üdvözlöm a Magyar Bankszövetség főtitkárának őszinteségét” – reagált az elhangzottakra Doubravszky György, egyúttal közölte: vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a magyarországi bankolási költségek hogyan viszonyulnak az európai országokban az ügyfelek által fizetendő költségekhez.

A pénzügyi jogok biztosa felhívta a figyelmet arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2012. november 13-án kiadott, a tranzakciós illetékre vonatkozó állásfoglalása szerint a pénzügyi intézmények nem vezethetnek be új díjat vagy költséget egyoldalú, kedvezőtlen szerződésmódosítás során. A számlaszerződés teljes időtartamára kizárólag olyan díjat vagy költséget lehet tehát érvényesíteni, amely az eredetileg megkötött ügyfélszerződésben (s az azt kiegészítő üzletszabályzatban, általános szerződési feltételekben, hirdetményben) a felek felsoroltak, rögzítettek.

A törvény a már meglévő (a számlaszerződések megkötésekor rögzített) díjak vagy költségek esetében pedig megtiltja, hogy a hitelintézet úgy módosítsa egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül a számlaszerződést, hogy ennek során megváltoztatja a számlaszerződésben (ideértve a szerződés részét képező minden dokumentációt) szereplő számítási módot – emlékeztetett.

A pénzügyi jogok biztosa a www.penzbiztos.hu oldalon várja a banki tranzakciós illeték áthárításával kapcsolatos fogyasztói észrevételeket.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?