Zűrös lehet más címén vállalkozni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kockázatos lehet a vállalkozónak, ha úgy dönt, hogy székhelyszolgáltatást vesz igénybe. Bár csak ügyvéd vállalhatna ilyet, mások is foglalkoznak vele. Több éve. Így talán az sem csoda, ha nem szabályozott a tevékenység, nincsenek kötelező garanciák, sem felelősségbiztosítás. Lehetnek emiatt kényes helyzetek.

A székhelyszolgáltatók azzal hirdetik magukat, hogy a mozgásban lévő vállalkozóknak kínálnak egy állandó bázist, ahova bejegyeztethetik a céget, kirakhatják a cégtáblát, ahol átveszik, ahonnan továbbítják a leveleket, ahol őrzik a hivatalos és üzleti irataikat, és még a hatóságot is fogadják, ha ellenőrzésre kerül sor. Nem véletlenül vállalják pont ezeket a dolgokat alapszolgáltatásként, hiszen a cégtörvény meghatározása szerint ezek a székhely „kellékei”. A bibi annyi, hogy szintén a cégtörvény szerint ilyen tevékenységet csak ügyvéd végezhet. De ezt már nem veszik figyelembe.

Nem törvényes, mégis működik?

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) szerkesztőségünknek küldött válaszában külön kiemelte, hogy a cégtörvény szerint „székhelyszolgáltatás nyújtására kizárólag a cég létesítő okiratát ellenjegyző ügyvéd jogosult.” Mivel a piacon számos nem ügyvéd székhelyszolgáltatót találtunk, még egyszer rákérdeztünk az adóhatóságnál, biztos-e amit írtak. Megerősítették korábbi állításukat.

Vagyis működik egy olyan szolgáltatás, amely az adóhivatal törvényértelmezése szerint nem működhetne. És vannak cégek, akik ezért fizetnek.

Hogyan lehetséges ez?

Az adóhivatal azt írta, hogy amint bejelentésre kerül a székhelyszolgáltatás igénybevétele, 15 napon belül értesítik a bejelentésben megjelölt ügyvédet, hogy az jelezhesse, ha nem kötött ilyen megállapodást, és ezzel kiszűrjék a fiktív bejelentéseket. A bejelentésből látnia kellene az adóhivatalnak, ha nem az ügyvéd székhelycímére szól a székhelyszolgáltatás. Kiderült, hogy a kulcsszó itt a bejelentés.

A szekhely.com székhelyszolgáltató vezetője, Kuti István szerint (aki maga sem ügyvéd) ugyanis csak akkor kell bejelenti az adóhatóság felé a székhelyszolgáltatást, ha azt ügyvéddel kötötték. Szerinte téved az adóhivatal, amikor azt mondja, hogy székhelyszolgáltatást csak ügyvéd vagy ügyvédi iroda székhelyére lehet bejelenteni. Rajtuk ezt még senki nem kérte számon, az adóhivatal sem – tette hozzá.

Folytatás az FN.hu-n.

Forrás: FN.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.