Az adózási ismeretek esete az üdítőitallal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Négy témakört érintő adózási ismeretekkel bővíti ingyenesen elérhető online tananyagait a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. oktatási platformja – közölte az üdítőgyártó vállalat csütörtökön.

A közlemény szerint az adószakértők által összeállított oktatási anyagban a felhasználók megismerkedhetnek az adózási alapfogalmak mellett a magánszemélyek és vállalkozók adózásának főbb témaköreivel, valamint az online adózással.

Hozzátették: az új oktatási modulok és azok példái segítséget nyújthatnak akár az adóbevallás elkészítéséhez vagy saját vállalkozás elindításához. A Coca-Cola Magyarország oktatási platformja 2017 óta működik, hogy segítsen a 18-35 év közötti fiataloknak a munkaerőpiaci elhelyezkedésben. A honlapon regisztrált felhasználók ötezernél is több képzést végeztek el – ismertették.

Hirdetés


Töltse le ingyenesen „
A 2022. évi őszi adóváltozások” című 3 részes összefoglaló írást!Szerezzen első kézből, a Pénzügyminisztérium szakembereitől információt a 2023. január 1-jén életbe lépett adóváltozásokkal kapcsolatban.Regisztráljon, és azonnal érkezik az anyag első része!

A program oktatási felületén, a www.enjovom.hu oldalon lévő tananyagok önismeretben, állásinterjúra való felkészülésben, önéletrajzírásban, közösségi média használatban, vállalkozásindításban, jogi és pénzügyi alapismeretekben segítenek a felhasználóknak – írták.

Az online tananyagok mellett személyes, kiscsoportos workshopok is elérhetők, amelyeken szakképzett trénerek segítenek a résztvevőknek munkaerőpiaci készségeik fejlesztésében. A 18-35 év közötti nem dolgozó és nem is tanuló fiatalok mellett a workshopok elérhetők hátrányos helyzetű fiataloknak, kismamáknak, fiatal nőknek, kisgyermekes szülőknek, fiatal vállalkozóknak, fogyatékossággal élő fiataloknak és pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.