Januártól újraindul a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatása Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Munkahelyük megőrzése érdekében ismét bértámogatásban részesülhetnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett szakemberei a járványhelyzet miatt, három hónapos időtartamban – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kifejtette: a Gazdaságvédelmi akcióterv részét képező intézkedéssel a kormány célja az ágazatban dolgozó több tízezer munkavállaló tartós foglalkoztatása, a munkabérek fenntartása, és új munkahelyek teremtése.

A koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A Kutatók és fejlesztők innovációs bértámogatása programban 2021. január 4-től ismét elérhető támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a vállalkozások – írták.

„A lehetőséggel minden kutatást, fejlesztést végző, nem költségvetési szerv munkáltató élhet. A program így az összes ágazatot lefedi, hiszen minden gazdasági szektor vállalkozásai foglalkoznak kutatással, akár főtevékenységük mellett is. A támogatás tehát a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent. Fontos újdonság, hogy a hozzájárulás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető, így a munkahelyek megvédése mellett újak létrehozását is támogatja vele a kormány” – idézték Bodó Sándort.

A programban a három hónapra biztosított támogatás egy főre eső összege a munkáltatói járulékokat is figyelembe véve nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja. A vállalkozásnak a támogatás fejében garantálnia kell, hogy a kérelem benyújtása előtti létszámát szinten tartja vagy bővíti, támogatott  – meglévő és újonnan felvett – munkavállalóit legalább három hónapig továbbfoglalkoztatja. A támogatás és a továbbfoglalkoztatás időtartama alatt a munkáltató nem csökkentheti munkavállalójának a támogatásról szóló jogszabály megjelenésének napján érvényes munkabérét – ismertették a közleményben.

bértámogaatásA program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon lesz elérhető. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet majd benyújtani a honlapon jelzett határidőig – tették hozzá.

A tavasszal indított KFI bértámogatás a járvány első hullámát követően közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program eredményességét jelzi, hogy a szektor foglalkoztatása minden nehézség dacára folyamatosan bővül – írták a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 23.

DLA Piper: átalakulóban a hazai energiapiac

Magyarország energiaimport-kitettsége 85 százalék feletti, de ez az arány a klímasemlegesség felé tett lépésekkel csökkenthető. A kilátások pozitívak: gáztárolóink jelenlegi töltöttségi szintje a régióban az egyik legmagasabb, naperőművi kapacitásunk mintegy 6 ezer MW, illetve a lakossági villamosenergia-fogyasztás is csökkenő tendenciát mutat. A DLA Piper Hungary szakértői sorra vették azokat a tényezőket, melyek az energiaszektor átalakulására a legnagyobb hatással bírnak.

2024. május 23.

EY: Új EU-s szabályozás mutatja, mi a kibervédelem minimuma

Hatalmas károkat okoz a kiberbűnözés a pénzügyi szektorban, amire az Európai Unió választ kíván adnia az úgynevezett DORA rendelettel. A már jövőre élesben működő kiberszabályozás segít felkészíteni az európai, köztük a hazai pénzügyi szervezeteket az online támadások kivédésére – hívja fel a figyelmet az EY. A vállalatoknak jól felfogott érdeke, hogy megfeleljenek a DORA által nyújtott minimális elvárásoknak, de érdemes egy jóval komplexebb, személyre szabott megközelítés alkalmazni, hogy mindenképp elkerüljék a komoly anyagi és reputációs kárral járó biztonsági incidenseket.