Mély gödörben a lakásépítések


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két világháború közötti gazdasági válság éveiben és a II. világégést követő nehéz időkben sem épült olyan kevés lakás Magyarországon, mint az elmúlt két esztendőben. Az InfoTandem heti infografikája.


(Infografika: InfoTandem)

A két világháború közötti gazdasági válság éveiben és a II. világégést követő nehéz időkben sem épült olyan kevés lakás Magyarországon, mint az elmúlt két esztendőben. Pedig az évtized feléig még felívelés mutatkozott, ám onnantól a trend erőteljes csökkenésbe váltott. A tavaly felépített mintegy 13 ezer lakás már az egyharmadát sem érte el a 2004-es „csúcsnak”, s az amúgy is gyenge 2010-es adatot is 40 százalékkal alulmúlta. Az okok között egyértelműen a válság emelhető ki, amely az építőiparban az első között és nagyon keményen éreztette a hatását. Eközben szigorodtak a támogatott hitelfelvételek kondíciói, s a devizahitelezés is visszaszorult.

A KSH legfrissebb adatai azt vetítik előre, hogy a mélyrepülés az idén is folytatódik: az első félében felépült 4,5 ezer lakás 20 százalékkal kevesebb, mint amennyit a katasztrofális 2011-es esztendő hasonló időszakában mértek. Sőt, pozitív fordulatra a jelek szerint jövőre sincs esély, miután az idei első 6 hónapban csupán 4,9 ezer új lakásépítési engedélyt adtak ki, 17 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor.

Egyébiránt az építkezések visszaesése a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régiót, valamint Budapestet érintette leginkább. Módosul az építtetői kör összetétele is: 2011-ben az összes új lakásnak már csak egyharmadát jegyezték vállalkozások, s 63 százalékot tett ki a magánszemélyek aránya; az önkormányzatok részesedése továbbra is minimális.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.

2024. május 27.

A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.