Nem vesztettek népszerűségükből a minilakások


A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások, ezek a kis alapterületű ingatlanok szűk, de annál jelentőségteljesebb részt foglalnak el a hazai ingatlanpiacból – közölte a Duna House hétfőn. Szintén a nap híre, hogy a Duna House csoport leányvállalata, a Hgroup S.p. A. (Hgroup) befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa S.p.A.-val (Professione Casa).

Nem vesztettek népszerűségükből a minilakások

A közleményben rámutattak arra, hogy a kislakásokra különlegességük és egyediségük miatt fordítanak kiemelt figyelmet a vásárlók és a szakemberek.

A Duna House idei értékesítési adatai alapján, a tavalyihoz hasonlóan, változatlanul az összes adásvétel 1 százalékát kötötték 10-20 négyzetméter közötti lakásra vagy házra. Az idén augusztusig értékesített 20 négyzetméteres vagy az alatti alapterülettel rendelkező otthonok négyzetméterára lokációtól és állapottól függően 400 ezertől 1,7 millió forintig terjed a fővárosban, a vidéki területeken azonban már 350 ezer forintos négyzetméteráron is hozzá lehetett jutni 20 négyzetméteres, jó állapotú lakáshoz.

Hasonló méretű, kertkapcsolatos kisházat, hétvégi házat már 185 ezer forintért is lehet kapni négyzetméterenként, de van olyan agglomerációs település, ahol megközelítette a 2 millió forintot az egységár – írják a közleményben.

Jellemző trend, hogy ingatlanpiaci befektetők a régi, klasszikus nagypolgári vagy az átlagos méretű, könnyen alakítható 50-60 négyzetméteres ingatlanokat osztják fel kettő, vagy akár három kisebb alapterületű lakásra – mutattak rá a közleményben.

A Duna House azt tanácsolja, hogy ilyen esetekben is érdemes kiemelt figyelemmel kell eljárni. A szétválasztott, a tárolóból, vagy garázsból átalakított kislakásoknál is érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot, hiszen a későbbi értékesítés során, illetve hitelfelvétel esetén elengedhetetlen, hogy a valóságnak megfelelő adatok szerepeljenek a dokumentációban. Szintén fontos körülmény, hogy a társasház adott-e engedélyt a nagy lakás szétválasztására, illetve, hogy az ingatlanok rendelkeznek-e önálló mérőórákkal – hívta fel a figyelmet a Duna House.

A Duna House csoport leányvállalata együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casával

A Professione Casa Olaszország egyik legnagyobb ingatlanügynöksége, amely országszerte 280 irodával rendelkezik – ismertették. A közlemény szerint a szeptember 22-én aláírt megállapodások bizonyos feltételekhez kötöttek, amelyeknek 2023. október 30-ig kell teljesülniük.

Kifejtették: a Hgroup 10 százalékos tulajdonrészt vásárol a Professione Casában, és kizárólagos együttműködést alakít ki az olasz ingatlanügynökség ügyfelei számára hitelközvetítői szolgáltatások nyújtására.

A Hgroup a befektetésért és az együttműködésért 1,5 millió euró fix díjat, valamint az együttműködés által generált ügyletek mennyiségétől és minőségétől függő további díjat fizet. A fix díj meghatározó részét még az idén kifizetik.

A Duna House Holding Nyrt. várakozásai szerint a Professione Casával folytatott együttműködésből származó bruttó fedezet 2-3 éven belül fokozatosan eléri a 2 millió eurót.

A vállalatok közötti együttműködés legalább 15 évre szól. A Duna House Holding Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A papír ára hétfőn 1,09 százalékos emelkedés mellett 558 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb értéke 760 forint, a legalacsonyabb 395 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

10 százalékos bérnövekedés várható a kkv-szektorban

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók. A K&H kkv bizalmi index felmérésből az is kiderül, hogy cafeteriában viszont 10-ből mindössze 4 cég gondolkodik. Jelenleg a 13. havi fizetés, a közlekedési költségtérítés és a SZÉP kártya a legnépszerűbb juttatási formák.

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.