cikkei


Adó Online  |  2021. március 17. Munkaügyek

Emelkedett a pályakezdő állások száma

Tavaly egész évben csökkent a pályakezdőknek hirdetett állások száma, de a javulás jelei már november-december környékén kezdtek látszani, idén az első hónapokban pedig kitartott a javuló tendencia – közölte a Profession.hu.

Érvénytelenség a munkajogban: a semmisségi okok
dr. Stein Fanni  |  2021. március 17. Munkaügyek

Érvénytelenség a munkajogban: a semmisségi okok

Érvénytelenség esetén a jognyilatkozat „külsőleg” létezik, így például a munkaszerződés tartalmazza a felek egybehangzó akaratnyilatkozatát, azonban a jognyilatkozat a törvényben meghatározott oknál fogva nem alkalmas a célzott joghatás kiváltására. Az érvénytelenségnek két fajtája van, a semmisség (feltétlen/abszolút érvénytelenség) és a megtámadhatóság (feltételes érvénytelenség), azonban mindkét formára igaz, hogy az azt keletkeztető okokat törvény határozza meg. Jelen cikkben a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának érvénytelenséggel foglalkozó összefoglaló véleménye alapján kívánom bemutatni a semmisségi okok egyes aspektusait.

Sztankó Dániel  |  2021. március 16. Adó Koronavírus

Továbbra is él az 5 százalékos áfa az elviteles, házhozszállításos ételre, italra

„Elvitelre lesz vagy itt fogyasztod?” Sajnos a kérdés nem merül fel mostanában, a vendéglátóipari egységekre vonatkozó korlátozó rendelkezések miatt. A veszélyhelyzet frissen bejelentett újabb hosszabbítása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a korábbi rendelet által a vendéglátó üzletek legfontosabb szolgáltatásaira biztosított átmeneti kedvezményes áfamérték hatálya is meghosszabbodik. Eszerint az elvitelre, illetve házhozszállításra vásárolt ételeket és italokat is kedvezményes, 5 százalékos áfa terheli május végéig.

Adó Online  |  2021. március 16. Adó

Milliárdokat csaltak kutyatápon

A NAV nyomozói áfacsalással kapcsolták le a nemzetközi színtéren is ismert állateledel-gyártó cég bűnszövetségi vezetőit; az akció során a költségvetésnek okozott kár teljes egészében megtérült.

Komoly adóemelésre készül Joe Biden
Adó Online  |  2021. március 16. Adó

Komoly adóemelésre készül Joe Biden

Az 1993 óta nem látott szövetségi adóemelésre a múlt héten elfogadott 1900 milliárd dolláros mentőcsomagot követő hosszú távú gazdasági program finanszírozása miatt lenne szükség – írja a Bloomberg hírügynökség az ügyben jártas forrásokra hivatkozva.

Adó Online  |  2021. március 16. Adó

Óriási mennyiségű adatot dolgoz fel a NAV az áfabevallási-tervezetekhez

Az évente beérkező több mint négymilliárdnyi számla és nyugta adatból idén nyártól nemcsak áfabevallási tervezetet tud kiajánlani az adóhivatal, hanem számos, nemzetközi szinten is egyedülálló szolgáltatást nyújthat mintegy félmillió vállalkozásnak – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Adó Online  |  2021. március 16. Adó

Sokaknak ki kell egészíteniük a NAV szja-tervezetét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített, várhatóan március 15-én elérhetővé vált személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezeteket mintegy 250 ezer magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek az adóhatóság nyilvántartásában – hívja fel a figyelmet a Moore Hungary adótanácsadó.