Bejegyzések Korán címkével

2021. június 11. Adó

A szerencse fiai (2. rész)

A szerencsejáték sokaknak szórakozás, másoknak pedig a szenvedélyévé válik. Erről világnézet szerint számos megítélés, vélemény született, művészek is gyakran választják alkotásaik tárgyául. A kormányzatok viszont alapvetően könnyen és olcsón megszerezhető pénzforrást látnak ebben, ezért nem fogják vissza magukat az adóztatásban, illetve az ellenőrzési tevékenységet is ennek érdekében fejtik ki.

2021. március 19. Adó

Iszlám pénzügyek – kölcsön, kamat, uzsora, öröklés (4. rész)

A Korán legerősebb gazdasági jellegű tiltása a kamatra, az uzsorára vonatkozik. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek a Koránnak megfelelő bankügyletek, csak azoknak is meg kell felelniük a szigorú vallási előírásoknak. Az öröklésnél az apai ág és a férfiak előnyben részesülnek. A Koránról, mint történelmet meghatározó dokumentumról szóló sorozatunk befejező része következik.

2021. március 12. Adó

Az iszlám adózás – a fáraó álmától Allah részéig (3.2. rész)

A kötelező és az önkéntes adakozás mellett a Korán több szúrájában is találhatóak adózással kapcsolatos történetek, rendelkezések. Írásunkban hármat emelünk ki, a fáraó álmának megfejtését, a nem muszlimok adókötelezettségét, illetve a hadizsákmány megosztására vonatkozó kötelezettséget.

2021. március 5. Adó

Az iszlám adózás – zakát és szadaka (3.1. rész)

A Korán elveinek megfelelő adózás az önkéntes teljesítésen alapul. Alapvetően a vagyon után kell adózni, így a szociális helyzettől függ annak összege, a szegény embernek nincs adókötelezettsége. Az iszlám állam másfajta adót is bevezethet, ha az állami működéshez erre szükség van, vagy rendkívüli helyzet ezt indokolja.

2021. február 26. Adó

Az iszlám gazdasági alapelvei (2. rész)

A Korán szúráiból az iszlám hittudósok olyan alapelveket vezettek le, amelyek a gazdasági tevékenységre, az állami működés gazdasági oldalára, illetve a muszlim ember pénzzel, gazdálkodással való helyes viselkedésére vonatkoznak. Ezeknek az alapelveknek a betartása a hívő muszlim számára kötelező előírás.

2021. február 19. Adó

Az iszlám a gazdaságról – alapok (1. rész)

A Föld népességének negyede az iszlám vallás követője. Ezzel, a kereszténység után, a legelterjedtebb vallás. Az iszlám alapműve, a hitelvek összefoglalója a Korán. A terjedelmes mű vallási törvényeket, történeteket, verseket tartalmaz. Számos gazdasági tartalmú előírása közül cikksorozatunkban a pénzügyi, adózási jellegű előírásokat emeljük ki. A Koránt méltán tekinthetjük az egyik legjelentősebb, történelmet meghatározó dokumentumnak.

2018. szeptember 14. Adó

Kamat, adósság, elengedés, devizahitel (1. rész)

A kölcsönzés története évezredekre nyúlik vissza. Már Hammurabi törvényoszlopa is tartalmazott adósjogra vonatkozó szabályokat. Mózes törvényei szintén szóltak az adósságokról, sőt kamatról, az adósságok elengedéséről is. Az iszlám szent könyve, a Korán is tartalmaz ilyen szabályokat. Ezeknek a szabályoknak jelentős hatásuk volt az emberiség társadalmi, gazdasági fejlődésére.